Kedves Látogató!

Kicsit megkésve ugyan, de szeretnék nagyon boldog új évet kívánni Neked, és egyúttal megragadni az alkalmat a gratulációra! :)

Azt hiszem ilyenkor nem lehet okosat mondani... De őszintén sajnálom, és kitartást kívánok Neked!

Az a nehéz, ebben, hogy nem tudod nem keresni mert nem tudod elfelejteni, hiányzik, csak hallanád egy kicsit a hangját... És valamilyen szinten ez a legrosszabb az egészben. Legalábbis számomra mindig ez okozza a nehézséget. Hogy tarts fenn úgy, egy ilyen kapcsolatot, hogy ne tapadj, megmaradjon a büszkeséged és még Ő se érezze magát megfojtva, de azért ne is távolodjatok el...

Néha bánom egy kicsit, hogy nincs bátyám, csak egy tökfej legjobb barátom, aki viszont lelkiismeret-furdalás nélkül belevisz minden hülyeségbe. Rendszerint térdig sárosan megyek haza a téli-tavaszi sétáink után, de én is mindig szívesen gondolok vissza ezekre a kis "túrákra".

Valahogy én is ilyesformán gondolkodom erről. Szerintem mindenkinek saját felelőssége, hogy mi kezd az életével, nem kenheti valamiféle felsőbb hatalomra. Így mindenki magáénak érezheti a saját sikereit vagy kudarcait. De ha mindig másra mutogatunk, azzal csak elzárjuk magunkat a fejlődés lehetőségétől.

Meg vagyok ugyan keresztelve, de sosem tartottam magam vallásosnak, és nem hiszek semmiféle istenség létezésében. Számomra annyira ellentmondásos ez az egész. Valahogy nem fér bele abba, amit a világról tudni vélek.

Nem tehetek róla, olyan jóleső mosoly kúszott az arcomra, amikor olvastalak. Kicsit olyan érzésem van veled kapcsolatban, mintha a saját életemről olvasnék (igen, sorstárs), fiú verzióban - nyilván azért a két nem nem feltétlenül ugyanúgy éli meg az ilyen helyzeteket.

Pontosan az illúziótól való félelem volt az, amiért nem engedtem közelebb Malkót. Mert tudtam, hogy ő is sérülne egy olyan dolog miatt, amihez igazából az ég világon semmi köze. Valahogy nem éreztem volna tisztességesnek vele szemben. Tudom, hogy milyen ha valakinek összetörik a szíve - és azt is tudtam, hogy lehetőség szerint én senkivel nem akarom ezt tenni. Jobb azelőtt eldönteni, mit akar az ember, mielőtt bármit lépne.

(Plusz, még egy dologban sorstársak vagyunk: egy városban járunk egyetemre.)

Ez most úgy jól esett a lelkemnek. Köszönöm :)

12 éves lehettem, amikor elkezdtem írni. Sosem éreztem, hogy majd felérhetek a "nagyokhoz", de most is azt gondolom, hogy az írás remek eszköz az önkifejezésre. Meg egyfajta önismeret, és még terápiának sem utolsó. Nem számít, hogy milyenek mások - az a fontos, hogy önmagad vagy és légy, és örömet okozzon az, amit csinálsz.

Remélem megbocsátod, hogy nem leszek túl mélyenszántó: azt a mindenit...!

Az egyetemen tanultam egy nagyon fontos dolgot: senkinek nem lehet megmondani, hogy mit tegyen, mert ha nem is mindig tudatosan, de az ember érzi, hogy mi a legjobb neki. Mindenkinek magának kell együtt élnie a döntése következményeivel, nem háríthatja semmilyen értelemben másra a felelősséget.
A tanácsok, vélemények mutathatnak egy utat, de nem lehet mindig ezeken járni.