Valentin napi rózsa
"Hinni kell a boldogság lehetőségében, hogy csakugyan boldog legyen az ember."
(Lev Tolsztoj)
Végre végig aludtam az éjszakát. Reggel bekapcsolva telefont egy üzenet köszöntött. Ilyen gyors választ még soha nem kaptam a decemberi lánytól. Nyugtázva pár dolgot elmondta, hogy ő is jól érzi magát velem, csak ő ilyen zárkózott típus.
"Miért hagynám el? Ha csak a sajnálat miatt maradnék vele, akkor azt inkább ne tegyem."
De épp ez az. Nem a szánalom vezérel, csupán egy érzés. Az érzés, hogy újra lássam, érezzem illatát, elolvadjak mosolyától, gyengéd, kedves, vékony hangjától. Átkarolnám s nem engedném soha...
Ma Valentin napon ilyen üzenetre ébredtem. Egyenes, kimondott választ nem kaptam, de úgy érzem valahogy ő is vár rám.
Ma van Valentin nap. Ezek után valamit kéne adnom neki. Sajna találkozni nem tudunk, és nem is erőltetném, de asszem ez nem lehet a kedvesség akadálya. Inkább valami olyat ajándékozok, melyet senki mástól nem kap. A vírág amúgy is elhervad, a csoki pedig elfogy, de amit én adok, az örökre megmarad neki...
Szóval én is szeretnék valamit adni Neked:
Csak hunyd le a szemed,
s képzeld hogy itt vagy velem.
Gyertya fényes félhomályban,
egy meghitt kis szobában.
Egy virágot nyújtok neked,
melyet egy szép mosollyal elveszed.
Zöldes a szára, vöröses bársony a szirma,
Néhol egy-két tüske rajta.
Ez a virág nem oly, mint a többi!
Hisz ez csak tied, s nem kell vízbe se tenni.
Mindig ott lesz neked,
de csak ha engem el nem feledsz!
Kezeid közt fényesen felragyog,
Bimbózva, s lassan kitárulva,
E pár szót halkan füledbe súgja.
Boldog Valentin Napot!
Wilk
Te számomra olyan vagy, mint egy rózsa. Az elegáns szépséged valahonnan belülről fakad, a sok tüske rajtad, pedig néha fájdalmat okozva a szívem szúrja...