Új partokon
Régóta keresem a lehetőséget, szerettem volna visszatérni a Naplóm vezetéséhez, de valahogy mindig elmaradt.
Éppen rátaláltam ismét a harcos ösvényemre, miután az utolsó Elveszett sorok is eltűntek az életemből. A por emésztette őket, majd a tűz martalékaként vesztek a semmibe, miközben életem egy új fordulatot vett. Az elmúlt időszakban sok dolog történt, s emiatt bezárkóztam, odúm mélyén merengtem, szenvedtem, forgolódtam, de a sötét már rég elkerült, mert mindig mellettem volt egy gyengéd láng, Orchidea...
Talán ez is oka volt, hogy nem vezettem fejezetet, nem akartam, hogy a múltam összemosódjon a jövőmmel. Sokat merengtem ezen is és rá kellett döbbennem, hogy ahogy alakultak a dolgok, az így volt jó. Akkor nem találok így rá Orchideára, akkor más ember lennék, talán most nem vele lennék. A mai napig bánt, hogy a végletekig húztam a dolgokat, a választást, már-már játszva másokkal, s magam kusza és eltévedt érzéseivel...
De léptem akkor. Őt választottam, s több mint fél évet vele töltöttem. Együtt voltunk, s most is boldog vagyok mellette. Életem a forduló pontjára ért édesapám elvesztésével, s a tudat, hogy nincs és hogy ezen a világon minden múló, sokszor megrémiszt. Belegondolva milyen fura az egész. Születünk, s élünk, alkotunk és teremtünk, majd távozunk, de utána az egész világ melyben éltünk elfeledi léptünk, s ha hagytunk nyomokat magunk mögött, akkor azokat is szép lassan elmossa az idő vad tengere...
Bezárkózva elmélkedtem ezeken a dolgokon, s mindennapok harca, és az örömei feledtetik ezeket a nehézségeket.
"Szeretnék valamit alkotni. Valami maradandót. Valamit, amire mindig örömmel gondolok vissza.
Valamit.....de mit?"
Sok álmot álmodtam meg az elmúlt időben, s mind Orchideához kötődik. Sok álom, mely boldoggá tesz, s eljött az idő, hogy tegyek is valamit ezekért. Ismét egy fejezet határán állok életemben, megint tennem kell egy lépést az ismeretlenbe, de ezt már nem egyedül teszem meg, nem zavarodottan. Tudom miket szeretnék, s tudom hogy nehéz lessz az út tele vérrel és verítékkel...
Megteszem a második lépést, s ezzel megnyitom az új fejezetet, Orchidea kezét fogva, a múltat hátra hagyva, ketten kiépítünk egy csodás jövőt, hisz a lovag a Végső hajnal után megtalálta, mi számára az álmát adta.
A Végső hajnal után a Nap ismét felragyog, s a parton a víz már a múlt lábnyomát mosni kezdte, a vad farkas mögött a két lépéssel.