Randi, nem randi

2014.05.08 12:49

 

Mintha tegnap még esőt jelzett volna az időjárás, de ma még is süt a nap. Utoljára akkor volt ilyen, mikor állítólag szerelmes voltam egy lányba.

Mikor rá gondoltam, majd kinéztem az ablakon, az égen felszakadozott a felhőzet és kitekintve láthattam a szép tavaszias naplementét...

 

Randi vagy nem randi? Mitől függ? És mi dönti el? Egyáltalán mi a különbség egy sima találka és egy randi között?

 

    Együtt voltunk e szép délelőttön, beszélgettünk a kőkert napsütötte teraszán, s nem tettem mást a beszélgetés közben, csak csodáltam, egyszerűen csak csodáltalak. Barna göndör tincseit, melyeket most nem vasalt ki, s kunkorodva hulltak alá, ahányszor a szél lágyan belekapott, s Ő mindig a fülei mögé tűrte, így én belesve a lefelé szegezett tekintetébe, láthattam „turcsi” kis orrod, melyért, ha nem tudnád, odáig vagyok..

Tetszett, tetszett a kis tutyi, melyet a lábán viselt, s kiderült, hogy nem él nagyobb lábon, mint én, hisz az egyforma lábméret úgy tűnik közös bennünk. Tetszett a fekete feszes nadrágja, mely kiemelte gyönyörű lábait, a rózsaszínes felsője, s a fekete kis zakója, melynek anyaga olyan selymes volt és finom, mint a hamvas bőre, s tetszett a bőrkabátja is, melyet a meleg miatt végig a kezében cipelt. Tetszett az illatod, melyet régen elfelejtettem, de most megannyiszor mélyen magamba szívtam, mikor a szél felém hozta e édes, kellemes illatot..

Ez mind kedden volt, s tegnap beszéltem vele telefonon pár szót, de már most hiányzik a hangja, s ha belegondolok, hogy itt a hétvége, és csak hétfőn hallhatom újra.. Hát ez az, az a kis szenvedés, mely nekem mindent megér..

Visszagondolva a múlt időszakra, a sok félre értett szituációra, s a "szeretnék, de mégse" esetekre, amit ott elmondott az öreg tölgy alatt az árnyékban, mindenre magyarázat volt, s ez által érthetővé vált az egész.

Egyszer azt mondtam, hogy annak hogy találkoztunk, biztos volt oka, de amit tőled tanulhatok, az a türelem. S tényleg így van, hisz megint itt egy próba, s már csak három nap van vissza. Nehéz a várakozás, s már most felhívnám, de kitartásom erősíti, hogy hétfőn ismét hallom a lágy hangot, mely mindig megnyugtat, s gyengéden felkarol, akármilyen nehéz időszak is legyen életemben, s ha belegondolok, hogy ha minden jól alakul, már jövő héten láthatom újra.

Talán ismét beülünk majd valahova, egy ebédre, vagy csak egy kis fagyira, de miközben eszünk, talán ismét egymásra talál a tekintetünk, s a semmin, vagy csak talán a mindenen, egyszerre nyílik mosolyra a szánk, s szemünkön keresztül nevet egymásra a lelkünk e csodálatos pillanatban... Talán a kívánság is valóra válik, melyet 14:14-kor kértünk, s melyet hatalmas titokként őrizzük egymás előtt, mert ha én nem mondom el, akkor Te se fogod, de valójában szabadna-e tudnod..

S talán, ha ismét közeledik a búcsú pillanata, akkor már nem csak egy puszit adsz majd az arcomra, hanem csókkal édesíted ajkam, s én forrón, s szorosan magamhoz ölellek majd, hisz tudni fogom, hogy ismét várnom kell, várnom kell majd a percre, mikor ismét begördül a busz a megállóba, s én izgatottan várok majd, hogy leszállj, s egy új találka, talán egy randi, de fontos-e az hogy melyik? A lényeg az, hogy egy együtt töltött kis idő vegye ismét kezdetét, s ismét ott legyek veled, s szemeidbe nézve újra elállhasson a lélegzetem...