Kivagyok ma reggel...
Kivagyok..
De most úgy tényleg. Haladok a melóval, csak lassan. A hétfői leadás helyett a csúsztatottra hajtok. Ennek az is oka, hogy nem akarom összehányni a munkát, s a gyors felkasírozással járó hibákat elkerülném. Most tetszik a dolog és ez a munka megérdemli, hogy közel a tökéleteshez, precízen adjam le. Mindamellett elkerülném az ilyenkor szokásos történetet is. Általában szeretik az oktatók ilyenkor lefikázni a művet, s visszadobni korrigálásra. Nos amennyi munkát és pénzt belefektettem, nem akarom a kukába dobni ilyen esetben az egészet...
Tegnap egésznap csak vonalakat huzigáltam, hol gépen, hol papíron kézzel. Kezd összeállni a tabló, nagyon büszke leszek magamra, ha elkészül. Már most félkészen órákig tudnám nézegetni.. - Tudom, ez most kicsit fellengzős volt, de képzeljetek el két 56x100- as tablót, melyet kiszerkesztetek tussal, megrajzoljátok a koncepció ábrákat, majd kis filces utómunkával színesítitek. Gyönyörű tud ám lenni, és mikor belegondolsz, hogy ezt az álmot te vetted papírra... Azt hiszem érthető is. - Sajnos a makett még koncepció szinten van, úgyhogy bele kell húznom. Utálok makettezni. Ez valahogy nem az én világom, mindamellett, hogy nincs is normális asztalom erre a folyamatra..
Szóval tegnap este, vagyis ma reggel 3-kor elment az áram, szóval elmentem aludni, s reméltem 6-ig megjön. A kis kényszerpihenő után szomorúan tapasztaltam, hogy még mindig nincs. Kis kényszer lusti 9:30-ig, aztán mivel eddigre startoltak az e-on generátorai, mehet a meló.. Csak olyan mintha, lezsibbadt volna az agyam.
Kis szünetként gondoltam írok pár sort, meg összeszedek holnapra pár verset Béla bának, a szerkes tanárnak, hisz anno megígértem, hogy szavalok..
Amúgy egész jól bírom a Rózsahölgyes dolgot. Ma már vasárnap van, s egyet alszom, a délelőtt hamar elmegy, s ismét hallhatom a hangját. Bár a sors azt hiszem megint játszik velem. Legalábbis nem könnyíti meg a dolgom. Hosszú ez a várakozás, s folyamat olyan dolgokat tesz elém, ami nyugtalanságot gerjeszthetne.
Itt gondolok az egyik ismerősöm szavaira:
- Odaadtad már a verseket a Lánynak, akiről meséltél?
- Igen oda..
- És örült neki?
- Igen láttam az arcán, hogy végre boldog.
- Azért vigyázz vele, mert lehet csak játszik veled!
- Lehet, de most végre őszinte volt és picit megnyílt. Még pár könny is volt a szemében. Nem hiszem, hogy játszana, akkor nagyon jó színész.
- Lehet tényleg jó színész, vigyázz vele..
Emellett még az egyik itthoni beszélgetés is felkavart, mikor random és kéretlenül el kezdték ecsetelni, milyen is a jó kapcsolat - valószínű a „bowlingos” Lány kapcsán - , de igyekeztem felidézni a pillanatot, mikor a Kőkertben voltunk, s volt egy pillanat, mikor egymás mellett ültünk és egymásra néztünk. Most is előttem van a kép, és ha csak felidézem, azokat a göndör fürtöket, a gyönyörű kerek, barna szemeit, fehér, hamvas bőrét, a kellemes édes illatát, és a vörös ajkait... Minden vágyam, hogy megcsókoljam. Kicsit ilyenkor elérzékenyedek, mintha valami nyomná a mellkasomat, s szívem hatalmasakat dobbanna a mellkasomban, de valahol jó kedvem van, boldog vagyok... Ez jelenthet valamit?
Már csak egy nap... Na, de megyek is és próbálok valamit csinálni, hogy hamar elmenjen az a kis idő...