Kitérő
Egy félig meddig általam szervezett buliról volt szó. Húgom, egy barátnője, annak a "pasija", a bowlingos Lány és én. Lettek volna még mások is hivatalosak, de ők sajnos nem tudtam eljönni, így a mi ötös fogatunk vágott neki az éjszakának, a lányok szünetének utolsó napján.
A buszon befelé szundítottam egyet. A kellemes zenére a gondolataimba merültem, melyek ködös hullámai elvittek egészen a Rózsahölgyig. Lassan egy hete nem hallottam felőle, s bár most egész jól tűröm, de hiányzik a hangja..
Kicsit frusztráltnak éreztem magam, hogy mással találkozom és megint csak rajta agyalok, de hogy mi az, ami hozzá húz, azt a mai napig nem tudom..
A busz lassan beért és Pécsen egy hatalmas dugó fogadott minket a volt sulimnál, a 48-as téren. Bringás felvonulás rendőrautós kísérettel, rendőr motorokkal. Kisebb késéssel beértünk, aztán kisebb kavarással összeállt a csapat, majd gyors ismerkedés ki-kit nem ismer és irány a kocsmatúra. Eredetileg egy evéssel lett volna egybekötve, de a lányok miatt kimaradt. Kisebb programmódosítással a „Jobb, mint” helyett a Hokedlibe vetődtünk be.
Lassan egy éve nem voltam ott. Remek kis kocsma, a „Zipis” éveim alatt párszor betévedtünk hazafele menet..
A korsó sörök mellett kellemesen eldumálgattunk, s a hangulatról a Metal Lady pasija gondoskodott. Nagydumás srác lévén vitte a hangulatot, hát aki beszél, azt hagyjuk beszélni elven sok mindent elmondott. Néha kettesben maradtunk a bowlingos Lánnyal. Valamilyen témáról mindig elmerengtünk, inkább komolyabb vizek felé evezve, amolyan kis szünetként..
A sörök lassan elfogytak, majd zárás előtt egy kupica Jäger zárta a sort. Jó volt a buli és a nagydumás srác is jó fej volt, de egy dolog szemet szúrt. Az "én nem iszok most" szövege. Nem kifigurázni és nem bírálni akarom, mert az oka az érthető és becsülendő számomra. Szóval lesz egy meccsük valamikor és most felkészülés megy, ezért nem iszik. Érthető és világos, tiszta sport ember, s nekem csak ott bukik el a mutatvány, hogy akkor miért dohányzik? Szóval ez egy költői kérdés és örök talány számomra.
Kicsit sietnünk kellett, hogy elérjük a buszt, melyen még volt két üres hely, csak hátrafele kellett utazni.
Soha nem szerettem így utazni. Mindig olyan érzésem van, mintha valami ki akarna szakítani a valóságból, mintha valami elvenné az irányítást. Persze oka lehet, hogy egy bányásznap alkalmával volt egy rossz élményem egy körhintán, mikor teli hassal felszálltam és az hátrafele elindult..
A füleseimet betettem, majd lehunyva a szemem relaxáltam.
A Mecseki szerpentines szakasz után a húgom megböködött. Ránéztem és lesápadva és szomorúan nézett rám. Éreztem, hogy baj lesz. Hát nincs mit tenni, irány az ajtó. A sofőr rendes volt, meg szerencsére épp megálló előtt történt a baj, így gyorsan le tudtunk pattanni. Leszálltunk, majd miközben húgom javított émelygésén, intettem a sofőrnek, hogy mehetnek, aki leszállt és kérdezte, hogy segíthet-e. Sokat nem tudott volna, így mondtuk, hogy menjen csak, majd megoldjuk, hisz neki menetideje van. Nekünk meg igazából haza kellett volna érni, mert a húgom miatt fű alatt mentünk el. Kocsmázni nem biztos, hogy beengedték volna így az én ötletemből kiindulva német mozi volt a fedő sztori.
Pár perc után összeszedtük magunk és egy jó kis séta állt előttünk. Stoppolni nem akartam, beülni valami idegen mögé, inkább a séta, vagy a telefon. Ha megcsörgetjük a Vatert, akkor lebukunk, úgyhogy jött egy fedő sztori, valami útlezárásos baleset van..
Most, hogy új telóm van jól jött, hogy a vakut lámpaként használhatom. Visszavettem a fényerőt, bekapcsoltam az akkukímélő üzemmódot és irány a séta. Mikor autó jött meg álltunk és világítottunk feléjük, aztán újra séta. A dombtetőre érve jött a választási opció.
Első lehetőség jó 20 perces kitérővel követjük az utat és tuti lebukunk, vagy irány az erdő és kb. 10 perc alatt letudjuk a távot köztünk és a város között.
Se kés, se fegyver csak két teló, fülesek, nem is beszélve, hogy nem erdőjáró ruhában, csak egy túlélő karkötő volt nálam, amit csak hülyeségből hordok, és nem sokat tudnék vele kezdeni, szóval irány az erdő.
Van egy út, melyen egyszer voltam bringával Mánfára mentünk. Keresztülvisz az erdő e szakaszán, de egyszer voltam rajta és világosban és a másik irányba. Szóval dög sötétben mennyi az esély hogy megtalálom, mikor nem emlékszem, hogy merre kellene rámennünk. Nem is találtam meg, ami utat meg követtünk, az hamar véget ért. A városra pazar volt a kilátás, de a köztünk és a város határa között egy hatalmas feketeség tátongott. Vissza nem megyünk, szóval benéztük az irány és indulás. Eleinte még jól haladtunk, csak a fű volt magas és pár bokor volt. A könnyű terep viszont hamar véget ért. Ami nem látszott fentről, hogy köztünk és a város között egy völgyszerű hasadék van. Ami csak abból okozott gondot, hogy mikor leértünk, akkor a nagy bozót mellett nem láttuk a fényeket. Eltévedtünk.
Persze ez durva megfogalmazás, hisz ha nem fordulunk meg, akkor vagy az úton vagy a város szélén találjuk magunkat előbb, vagy utóbb. Próbáltunk csapásokon menni, de a nagy bozót miatt nem sokat láttunk előre, hiába kapcsoltam erősebbre a vakut. A levegő nyirkos párás volt, de meleg, így nem fáztunk. A talaj szintén nedves volt, mintha kisebb eső esett volna. Bár meleg volt, de leheletünk ködként kúszott elénk minden egyes kilégzésnél.
A sok csapás után rátaláltunk egy útra. Jármű által kijárt erdei út. Nem volt más dolgunk, mint követni. Hamarosan rávitt egy másik útra. Erre már megnyugtató volt menni, főleg hogy az általam helyesnek vélt irány felé vitt, míg az előző út az kicsit elfele. A biztonságérzetet és az utunk helyességét csak a KBSK pálya fényei jelentették. A bozót miatt egy ideig csak vele párhuzamosan tudtunk haladni, de végül kilyukadtunk ott, ahova eredetileg menni akartam. Szóval végül is egy kis kitérő után megtaláltuk az utat, amit kerestem. Innen már gyerekjáték volt a hazajutás. Még egy gyors jelzés otthonra, hogy már megyünk, csak kicsit késünk...
Alap esetben nem mennék erdőbe és biztos kapnék is, hogy ilyen hülyeségbe belevittem a húgom, de ő sem akart lebukni és én sem, szóval mit volt mit tenni?
Viszont be kell, valljak valamit. Az erdős séta nekem bejött. Bár meg vannak a veszélyei, hisz az erdőben, sötétben?
A városba nem mászkál az ember bizonyos részeken, akkor a város határában egy elhagyatott helyen?
Egyszer elmennék egy kis esti túrára, a Hold fényében a csillagok alatt, bár kést vinnék magammal mindenképp…
Valahogy meg van az erdő varázsa nappal is, de így sötétben, és mikor a leheleted is meglátszik minden kilégzés alkalmával, s hiába világítasz, csak a téged körbevevő bozótot látod, mely amolyan falként vesz körbe, bármerre is jársz, s nem tudhatod, mit is rejt el előled, mi található a másik oldalán, mi bújik meg a másik oldalán…
Egy biztos. Ez az este nem csak a kalandról marad emlékezetes, hanem hogy az árnyékból visszataláltam a fényre. Nem tudom ez jelent-e valamit...
Wilk