IV. - A Farkaslovag
Messze tűnnek a rövid napok,
Érzések most viszonzatlanok.
Merre jár most a Rózsahölgy,
A Farkas szíve siralomvölgy.
Botlások után erőt vesz,
Újra feláll, s nem csügged.
Mért csüggedne, s miért hátrálna,
Csak a harc az, mi őt tovább hajtja.
Hóviharban messze szalad,
Így űzi el a vágyálmokat.
Jég vágja és fagy marja,
Szíve lábát tovább hajtja.
Éjszaka a nappalt váltja,
Egy történésben a jelet látja.
Tollat ragad, s levelet ír,
Sólyommal száll tovább a hír.
Reménykedik, gondolkodik,
Álmai közt csetlik-botlik.
Alkonyodik, s válasz röppen,
A Rózsahölgytől szépen csöndben.
Levél hadak hosszú sora,
Váltják egymást oda, s vissza.
Fellegek közt ismét szárnyal,
Csendben úszik az árral.
Terveket sző, s álmokat,
Kerüli a bánatokat.
Egy árnyfelleg ismét libben,
Kapaszkodik a hitben.
Miért távolodik ismét a Lány,
Már a szerelem tenger horizontján.
Bánatok és fájdalom,
Nem más ez csak ártalom.
De nem hátrál s levelet ír,
Betűk közé most már nem sír.
Levél váltja egymást sorba,
Szüksége van oltalomra.
Eskü szava így hangzik el:
Szolgállak én, hogyha kell!
Baj, s bánatban melléd állok,
Barátként Rád így vigyázok!
Örömök közt, mosolyogva,
Elkísérlek csillaghonba.
Farkasként nem lehetsz te szolga,
Ez csak lovagok tiszti dolga!
Hát legyen lovag e vitéz Farkas,
Lovaggá ütjük, csak ellen hallgass!
Kardlap vállát megérinti,
Életét mától Lovagként éli.