Hétköznapi csodák
2015.02.09 16:11
Napok múltával kopnak a betűk, melyeket a monitoromba véstem lassan már egy hete. S mellette megannyi ötlet, emlék, vagy csupán csak egy gondolat, melyet szerettem volna, ha a virtuális naplóm soraiba rejthetek...
De az idő ismét csak szalad, s húz magával az ismeretlen távoli jövőkép felé...
Szerettem volna írni egy megemlékezést a húgom szalagavatójáról. A lelátón ülve kisebb irigység lett rajtam úrrá, ahogy a felsorakozó osztályokat néztem. Egyik oldalról ismét az elmúlás, a másikról pedig, hogy nekem nem volt ilyenben részem. A vacak osztály, s az utolsó évek undora, mely taszított mind az iskolától, mind az osztálytól nem engedett a szalagavatóra, amelyben amúgyse lett volna élvezet, hiszen akkor, ott is pár ember körül forgott minden. De itt vagyok, s ennek hiányában is megtörtént velem a csoda. Nekem itt van Orchidea, egy csodálatos nő, s napról napra szebb, napról napra csodálatosabb, napról napra jobban szeretem. Mikor jobban megismertem, el sem hittem volna, hogy ennyire fontos lessz számomra, hogy ennyire ragaszkodok majd valakihez.
A csodát a hétvégén megint átéltük. Egy svábbált kellett túlélnem, mely a maga nemében nem is volt olyan rossz, habár kicsit kilógva éreztem magam a sorból. Egy esti séta Pécs rideg utcáin, majd este a kettesben töltött percek és a romantika. S a szombat este után remek folytatásként a vasárnap reggel. Nincs csodálatosabb annál, mikor az ember arra ébred, hogy valaki fekszik mellette, egy olyas valaki, aki iránt a szeretete viszonzott, s belegondolva mennyien kerestük, s mennyien keresik ezt a csodát nap, mint nap...
A vasárnap este közösen ültünk be a szaunába. Kis szobának se mondható odú a padlástérben. Az a kb. 20 perc pillanata, s annak a forrósága, a fülledt melegben, ismét egy csoda volt melyet átélhettem. Egy csoda volt, melyet vele éltem, s a hétfő reggel sem ronthatott el, vagy a tudat, hogy a hétköznap ismét szétszakít minket, a jeges utak, s a hideg búcsúcsók, melyet az Árkád sarkán kaptam. A fagyos mínuszok sem ronthatják el a napot egy ilyen reggel után, s ahogy lassan távolodtam tőle, s ő is tőlem szívem elöntötte a remény, hogy hamarosan elmegy ez a két nap és karjaimba zárva ismét vele tölthetek egy csodával teli kis időt, hogy ismét halkan a fülébe súghatom...
"Szeretlek, ...............ugye tudod?"