Gördülő kő és fémszív
A történet még régen kezdődött, a ballagásommal, melyet egy hosszú forró nyár követett. A zene sokáig került. Mikor a srácok már sorra fújták az Eminem, meg Ganxta szövegeket, én még a RAP jelentésével sem voltam tisztában. Igazából nem is vonzott. Volt egy régi egy kazis rádió a szobámban, de nem nagyon kapcsoltam be.
Egyik nap meglátogattam édesapám. Mikor lementem mindig filmeztünk. Az akkor még tiltó listán lévő filmeket vele mindig megnézhettem. Sokszor alig győztem kivárni, míg a videokazit visszatekerte, hogy újra végigizguljam.
Sajnos ez alkalommal elromlott a tévéje, így nem tudtunk filmezni. Beszélgetni kezdtünk, majd a téma ráterelődött a zenére. A bakelit lemezek kisebb sora díszítette a polcok szintjeit, nem beszélve a sok kazettáról és az orsós magnó robosztus dobozáról, szalagjairól. Megelégelve az üres beszédet, felizzott a stroboszkóp, kattantak a hangfalak, felpörgött a lejátszó. A sercegő hangot felváltotta a hangszerek mágikus vihara. Nagyot dobbant a szívem az első akkordok hallatán.
- Ez jó! Tetszik!
A régi slágerektől a 80-as évek bandáiig áthallgattuk a világ rock történelmét. Magyar és külföldi, lassú és tempós, szerelmés és zúzós. Hangjegyről hangjegyre, szólamról szólamra, dalról dalra. Következő alkalommal egy rakat kazettával állítottam be hozzá, szinte már követelőzve, ezeket fel kell nekem vennie. Beleegyezett, nem sejtve, hogy hosszú napok kemény munkája vár rá. A kazetták megteltek dallamokkal, ahogy a fej felmágnesezte az üres fémszalagot. Az otthoni kazis magnót hamarosan használatba vettem.
Középiskolában a kazis korszakot felváltotta a CD. Walkmant lecserélte a Discman, majd az MP3. A délutáni otthoni zenehallgatás kiterjedt a buszra. Egy idő után, az utcára sem léptem ki füles nélkül. A bekötött internet után, már nem csak hangokat hallgattam, jöttek a klippek, nézegettem a bandák oldalait. Szívtam magamba a tudást, mintha töri órára tanulnék, memorizáltam az évszámok, tanultam az életrajzok, a dalszövegek…
Lassan elkezdett forrni bennem egy vágy. Már nem volt elég, hogy csak hallgattam, többre vágytam. Középsuli vége fele, érettségi előtt elkezdtem nézegetni a gitárokat. Egyik nap betévedtem egy sarki üzletbe. Két öreg eladó közül a vékonyabb magas utam állta és kedvesen kérdezte miben segíthet.
- Hát én csak a gitárokat szeretném megnézni.
Az alacsonyabb köpcös felállt a pulttól és odajött hozzám.
- Gitár az van. Milyet szeretnél?
Végignéztem a polcokon. Egy fekete testű, egyszerű, kerekded formájún megakadt a szemem.
- Az LP forma tetszik?
Azzal leemelte. A jack lassan becsúszott az erősítőbe, mely kisebb roppanással jelezte, hogy bekapcsolódott. Az öreg egy székre huppanva beigazította a hangszert. Ujjait kiroppantotta és mély levegőt vett. Balkeze a húrokhoz tapadt, a jobb pedig pengetni kezdett. A húrok lassan kócolódni kezdtek, ahogy a váltakozó riffek követték egymást, miközben ujjai a bundok között táncoltak. E sátáni játékkal előcsikart, de mégis angyali dallamokra egyszerre mosolyodtam el az öreg művésszel...
A rosszalló arckifejezést, melyet édesanyám vágott, mikor a gitárral beállítottam, ma sem feledem. Hamar az emeletre siettem, a kombó és a gitár egymásra találtak, majd elkezdődött a hosszú gyakorló órák sorozata. Gitároztam tanulás után, miközben hallgattam a zenéket ujjaim táncra perdültek, tanulmányoztam a kottákat, figyeltem a klippeken át a profik játékát.
A sok gyakorlás meghozta a gyümölcsét. Egy ismerősöm meghívott a bandájába. Szükségük lett volna egy kíséretre. A stílusunk egyezett, hasonló zenéket hallgattunk. Egyetlen gond volt, a távolság. Messze egy világvégi faluban lakott, így a folyton tervezett próbákat sorra lemondtuk, hol miattam, hol miatta. A sors nem akarta, hogy időpontot tudjunk egyeztetni. Végül feladtuk.
Az érettségi után a fősulin már kevesebb időm volt a játékra. Az ősök rosszalló nyomása is kihatott az élvezetre, így egyre kevesebbszer került a kezembe acélhajú társam, míg végül hosszabb időre le nem tettem pihenni.
Egy év után a találkoztam egy lánnyal. Sokat beszélgettünk Face-en. Az esti chatpartyk hosszú órákat vettek el életünkből. Egyszer megemlítette, hogy gitározik. Persze ő az akusztikus verziót pártolta, néha egy bulin az unokaöccse bandájába beszállt kíséretnek, vagy csak szintin eljátszott valamit. Nem kellett sok, én is elővettem a fekete mágust. Skálázások nehéz sora várt rám, az ujjaim eddigre már nagyon elszoktak a játéktól és a sport is merevvé tette izmaim. Lassan megtanultam egy két kedveltebb számát. Már kezdtem újra belerázódni, mikor barátságunk rohamosan romlani kezdett. Reméltem egy szorosabb kapcsolatot, de szíve addigra már másé volt. Durva nehéz szavakkal zárult ismeretségünk, mely után a gitár ismét visszakerült a tokjába.
Nem rég ismét gondolkodtam, hogy kézbe veszem. Persze megint egy lány volt a dologban. Kisebb habozás után mégse tettem. Nem akartam megismételni a korábbiakat, hisz annak nyomai habár mélyen, de még mindig lelkemet nyomják. Feltéptem volna a régi sebeket.
Hogy mikor lesz, hogy újra játszok? Nem tudom. Mostanában biztos nem. Talán, ha újra vágyat érzek és több időm is lesz arra, hogy érzésem dalban mondjam el. Addig is élvezettel hallgatom példaképeim dallamait fejhallgatón keresztül, vagy koncerteken, így merítve erőt a zenéből, mely mindig bíztat, hogy folytasd, és soha meg ne állj!
"..Behálóztál engem szépen
Rock n'Roll démon, a célon
Túllőttél már rég
Táncolnál a síromon, démon
És nevetnél.."
(Ossian)