Geotábor 3
Geotábor3
Gondoltam megírom a tapasztalatom, az emlékeim, az elmúlt pár nap történését mihelyt géphez kerülök...
Első tapasztalat
Az egész azzal indult, hogy amellett, hogy semmi kedvem nem volt elmenni, csupa rossz tapasztalatokat hallottam a táborról. Rossz csapat munka, buli mentes unalmas éjszakák. Akartam is spórolni a mostani időszakban, de ha kint alszom, akkor az drágább lett volna, mivel szállást kaptunk, de az étkezést meg mindenki oldja meg. Orfűn, egy üdülő övezetben azért húzósabb dolog a kajáltában a menü is...
Eljött a szombat reggel és Vater rávett, ne bringával menjek, mert rossz idő lesz, így volt fuvarom. Kis lődörgés a társalgóban, majd a rémisztő köszöntő után forogtak a gondolataim, hogy a hétfői beadáson, hogy leszek ott, ha nem engednek ki. Szerencsémre az éjszakai nem ott alvás megoldható volt, így ezen nem kellett aggódnom. El is kezdtük volna a melót, de szétosztottak minket csapatokra, és kineveztek egy vezetőt is. Eredetileg én kaptam ezt a szerepet, majd mivel nem aludtam kinn el is vették. Sebaj, még mielőtt pont kezdtem volna élvezni a dolgot, ráadásul a srác, ki később megkapta eme szerepet, önkényesen aláírta a szerszámok átvételét. Tök jó, gondoltam, kapásból két dolog, felelősség esett le a vállamról, így a végén még élvezhető is lesz a dolog...
Ezután tettünk egy bejárást a területen, minden csapattal ismertették a felmérendő területet, majd neki is állhattunk a melónak.
A csapat:
Rajtam kívül három lány és három srác volt. Réka, Ági és Juci. Szerény, rendes társaság volt az előbbi kettő, Juci inkább kicsit bulisabb, meg folyton a telefonján bűvölte a face-t. Utóbbi kicsit idegesített. Réka a szerénység megtestesítője, komoly lány és Jani beszélgető társa volt, Ági a kicsit ducibb, hangja óriási, okos és a fotós csajszi.
A srácok Ádi, Jani, Ludvig. Kis Ádámra nagyon hasonlított, ezért kapta ezt a nevet. És igen tényleg nagy volt a hasonlóság. Kissé kevésbé volt aktív, az elején, a tervezéssel szívott ő is, de a végén a rajzokat szinte csak ő készítette el. Jani volt az igazi dumagép, a csapat züllesztője és az én ivó társam. Szája az nagy volt, ami eleinte idegesített, de ahogy megismertem rájöttem nagy arc a gyerek. Ludvig lett a kisfőnök, ő volt a csapat szépfiúja, a bársony ingjeivel, meg elbűvölő személyiségével, a lányokból mást, belőlem a hányingert váltotta ki. Persze a végére ő is jó fej lett, már amikor tudott lazítani.
Kapásból betettek a lányok közé és habár meló volt, de volt időm pár szót váltani velük. Estére a két feladatot egybe letoltuk, így neki állhattunk a következő napinak is. A végéről el kellett jönnöm, mert fuvaridő volt. Mondanom se kell semmi eső nem esett, így kicsit szomorú voltam, hogy nem gurulhattam a kislánnyal a naplementében...
Az esti otthoni munka a tervezésre nem ment simán, de haladtam azért valamit, majd reggel 5-kor indult a következő nap, immár bringával...
A vihar
Reggel gyönyörű napsütésre értem ki Orfűre, majd a gátnál meg kellett állnom egy fotóra. Ilyen korán még soha nem voltam kinn a tónál, egyszerűen nem lehetet leírni, csodás volt.
Névsorolvasás, majd helyzetjelentés után meg is kezdtük a melót. Engem elküldtek távot mérni. Minden csapatból egy ember vett részt, addig a többiek egyéb feladatokat csináltak. Miután befejeztük, felkerestem a csapatomat, kik épp ortogonális méréseket végezték hármasban. Örültek is mert mihelyt megérkeztem egyből gyorsabban haladtunk, bár mondanom sem kell, a mi csapatunk kapta a leghosszabb és a legtöbb felmérést elvégzendő szakaszt. Kisebb szemerkélő eső nem lohasztotta kedvünk, majd a délután már neki is láttunk a hossz szelvény felvételének. Már majdnem végeztünk, mikor a srácok megengedték, hogy távozzak. Kemény éjszaka várt rám. A következő napi leadás és a makettjeim fele se volt szinte kész, nem is beszélve, hogy a rajzok is igényeltek, kis korrekciót. Kellemesen csapattam haza fele, mikor dörögni kezdett az ég. Már messziről kiszúrtam a sötét gomolyfelhőket, de gondoltam csak elkerül. Épp Pölöskére értem, mikor erőteljesen rám szakadt az ég. Látni nem lehetett és a hideg eső szinte fagyasztotta a bőröm, ahogy hozzám ért. Szerencsére Jánosi előtt abbamaradt, de a pocsolyákkal tarkított aszfalton inkább Vizi biciklizni lehetett, mintsem normálisan közlekedni. Otthon meleg zuhany és ebéd után megkezdtem éjszakai munkám. 3-ig bírtam, s mikor elkészültem egy tűrhető állapotra, összepakoltam és bevetődtem az ágyba...
A buláj napja
Reggel a kocsiba bepakoltam, hogy be tudják vinni a leadandókat. Muszáj volt segítséget kérnem, mert nem tudtam egyszerre két helyen lenni. Eljött az idő és kattant a pedál én pedig már suhantam is Orfű felé.
A napi program a keresztszelvény felvétele és adatok elemzése volt, de megrökönyödve tapasztaltam a tábor előző esti bulija túl jól sikeredett, mert pár emberke - igen a lányok - voltak maguknál. A sok másnapos emberkével nem sokat lehetett kezdeni, pedig az igazi buláj, ahogy a Jani beállította hétfő estére volt tervezve, így leadások utánra. Nagyon lassan haladtunk és eddig a mi csapatunk volt, amelyik a legjobban állt, hát ezen a napon mi zártuk a méréseket. Estére a kis főnök is magához tért, majd lassan indultam volna haza, de megbeszéltük, hogy visszajövök az estére...
Otthon volt egy órám összeszedni magam, így az ebéd elmaradt, szőlőcukrot nyomattam ész nélkül, miközben bevásároltam egy üveg Zubrowka-t - füves vodka, külön története volt, ezért gondoltam meglepem a csapatom és koccintunk egyet - kis szalonnát nyársaláshoz, meg összeszedtem egy normális bulizós szerkót.
Visszafele a hertelendi dombot nehezen, de sikeresen megmásztam, utána pedig csak begurultam. Gyors zuhany hogy mégis ember szagom legyen, majd lassan összedobtuk a tüzet.
Egyik tanár által tervezett tűzrakó hely nagyon hangulatos volt a bevezetett világítással, kis konyha csappal, de füstelvezető inkább visszafogta a füstöt, mintsem elvitte volna. Egész éjjel lobogott az ős tűz, közben fogyott az ital, majd mikor a társaság nagy része eltűnt - valaki aludni, valaki Pécsre sörért ment - előkerült a füves vodka és koccintott a csapat.
Éjfél után egy kis esti séta a hideg éjszakában, majd a szálláson kis dumálgatás után nem volt erőm lefeküdni. Felpörögve előttem állt az éjszaka így egy sörrel készültem elhagyni a szállást, mikor pár emberkébe botlottam, kik a tüzet élesztgették újra. Bevetődtem közéjük, majd ahogy kelt a nap, egyre fogyatkozva, végül hárman maradtunk 5 órakor. Kisádi, Csani és jó magam. A két kolléga már illuminált állapotban én pedig marha fáradtan, szóval neki vágtunk egy reggeli sétának a bolt fele, mely fél órára volt tőlünk és 7-kor nyitott, de addig kijózanodott volna Csani.
Szegény srác, kicsit sajnálom, mert nagyon paraszt voltam vele. Kisádi a megmaradt söröket felpakolta, majd 10 méterenként bontogattuk őket. Nekem is adta volna, de elvből vigyáztam a fogyasztásomra.
Ha az ember elmegy berúgni, azzal nincs gond, de mindig társasággal kell menni. Egyrészről az ökör iszik magában, másrészről, ha gond van jó ha valaki vigyáz ránk, aki elvileg józanabb állapotban van. Most én voltam ez a személy.
Útközben Kisádi is elvesztette a fonalat, csak a söröket bontogatta, melyeket nekem is adogatta én pedig tovább Csaninak, ki ekkor már állni nem tudott..
Mire elértünk a boltig már rendesen körbehugyozta a tavat, meg magát is, aminek a nagy részét boldogan örökítettem meg fotókon. A boltnál jól esett a reggeli kávé, meg kis croassant. Szegény Csani bezúzott egy virágágyást, meg kész vicc volt, amit a kávéval művelt. Mivel állni nem tudott a felét kilötyögtette, ami miatt üvöltözött, hogy „baszki ez kb@sz--- forró”, mivel a kezén folyt végig. Egy élmény volt nézni, majd indultunk vissza.
A szálláson a lányok csillogó pillantásai között kérdezték hol voltunk majd mindenki Csanin röhögött és néztek, hogy nem aludtunk semmit. Kisebb bunyó keveredett volna, de a sok barom meg csak nézte, ahelyett hogy közbe avatkozott volna. Mivel én voltam az egyik ki itatta ezért gondoltam és bevetődve közéjük szedtem szét őket. A névsorolvasásnál Csanit böködve nyögte ki "jelen" majd további vegetatív állapotban átvészelte a konzultációt.
Kisebb kavarás volt mire ágyba tudtam tenni szegény gyereket, s a csapatom rosszalló pillantásai után irány volt a zuhany, majd mentem nekik segíteni a melóban...
K.O-n
A buli utáni zuhany kicsit helyre tett, s mentem is segíteni adatokat értékelni, meg számolni. Teljesen kész voltam. Ekkor már több mint 24-órája ébren voltam, 75km bringa és egy átmulatott éjszaka után. Szegény csapatom nem sokat tudott velem kezdeni, többször majdnem elaludtam, de tartottam a lelket magamban és próbáltam dolgozni. Lassan jött az este és nekem haza kellett ugranom. Újabb 50km-es táv után kicsit felfrissülten szálltam be ismét a munkába, majd este elmentünk egy közeli pizzázóba. Isteni volt a kaja, de a végén lévő beszélgetésből, már nem vettem ki nagyon a részem. A csapat már kezdett aggódni értem, nagyon rendesek voltak, meglepően. A szálláson folytattuk a munkát és nem sok feladatot bíztak rám szerencsére. Nekem maga volt a pokol, hisz lassan 40 órája ébren voltam. Nem mertem leülni, mert féltem elalszom, így kicsit sétálgatva segítettem és tartottam a lelket a többiekben. Ha víz kellet ugrottam és hoztam nekik, vagy csak kis kaját, de szellőztettem is és futárkodtam a kiírt adatokkal. Többet nem tudtam volna tenni, hisz már a délután folyamán majdnem bealudtam a számolásba, a fáradtság az óta pedig brutális méretet kezdett ölteni.
2- óra volt mikor leléptek a szobából és kiadták, hogy aludjak. Hogy ők is aludni mentek-e vagy csak az alsó szinten folytatták a melót, hogy lefeküdjek, nem tudom, csak azt, hogy 4-körül feljöttek, hogy a beígért koccintásommal mi lesz, hisz egy üveg wisky-m kuksolt a sarokban.
Nem volt erőm felkelni, s azt is alig tudtam kinyögni, "Ne haragudjatok, most nélkülem, de vigyétek le és igyatok."
5 óra volt, mikor visszatértek a srácok és lefeküdtek, mire én magamhoz tértem és felöltözve irányba vettem a boltot egy kisebb kerülővel.
Gyönyörű volt a tó megint. Előző reggel is a felkelő naparanyló sugarai által megfestett a víztükrön úszó ködös pára fergeteges látványt nyújtott. Ilyen panorámában ettem meg a parton a kis szendvicsemet és ittam a jeges kávém. Egyedül voltam, de az a nyugalom a természet közelsége. Leírhatatlan volt.
Előző reggel és ebben a pillanatban is elmerengtem...
Hazafelé
A napi program a leadással zárult, de nem tudtuk megúszni a tanárbá szórakozását, így mindenbe belekötve visszadobálgatta munkánkat. Végül 15-kor megnyitottam a wiskyt, melyben még jó 3/4 üveg volt és elkezdtük kortyolgatni Janival. Én nem fogom haza vinni, az biztos, kiönteni meg nem fogjuk. Lassan behörpintettük, majd mikor kicsit rendbe tettük a szállást és minden csapat végzett a melóval, amilyen gyorsan elkezdtük anno a munkát, mindenki el is tűzött. Rövid ideig követtem a kocsisort, de bringával nem tartottam a lépést és el is kellett fordulnom. Megkezdtem kimerítő utamat hazafelé. A bennem dolgozó alkohol, a nap meleg sugarai alatt dolgoztak így gyönyörű kontrasztos képben úszott el a táj, melyen az 5 órai nap sugarai játszottak fény-árnyék játékot. Beérve Magyarszékre léptem a bicikli útra, ott mégis biztonságosabb menni és rendőrt sem tudok kifogni. A kertek alatt szépen, óvatosan hazagurultam, majd otthon elkészítettem az ebédem, melyen majdnem bealudtam. A géphez ültem utána, de ott se volt jobb, majd betettem egy filmet. A gyűrűk ura, csak arra emlékszem, hogy volt egy csata, majd levágták a gyűrűt. Utána következő emlékem, hogy reggel felkelek és lemegyek reggelizni...
Kicsit viszolyogtam a tábortól, mert nem sok bíztatót hallottam. Tapasztaltam egy két szégyellni való dolgot is, de nem akarom ezzel elrontani a bejegyzést. Összességében szép élmény volt és hiába a nagy pörgés, a nem alvás, a sok munka, most hogy vége hiányzik. Hiányoznak az arcok, a tábortűz, a mókás mérések, a kisesti koccintások, a jó bulik, vagy ahogy a Jani mondaná, a "buláj"...