Egy pécsi bécsi...
Általános napnak indult. Egy átlagos, szürke kedd reggel szólt a csengő. Az ágy nem akart kivetni magából, végül mégis sikerült neki. A reggeli órák hamar elrepültek. Edzés, kaja, s már robog is a buszra az ember, hacsak nem botlik bele egy régi ismerősbe. Pár szó, s ismételten mint egy gép folyik a nap folyama a jövő tengere fele...
Kissé leültem a délutáni előadáson, már-már dőlt a fejem mikor az üzenetek és óra felpörgése az éber partok felé sodort. A szürkés levegő a délután alatt színeket kapott, s a felhők mögül kikandikáló nap ragyogó sugaraiban egy séta felmelegítette a kissé befásulni készülő lelkem.
A márciusi napsütésben tekergőző régi utca kacifántos házai között koptattuk a megfáradt öreg macskaköves plasztert. Egy kávére betértünk a Karátos Cipőbe. A sávosan fehér és fekete pécsi bécsi melengette fel elhidegülő kezem, míg a nyüzsgő tér képeit figyeltük a kirakat keretében. Itt van még az Öreg Lovas, zöldellő haja, s páncélja lassan őszbe borul, de alatta még mindig vigadnak a fiatalok. A félhold körül röpködő galambok keresik a leszállópályát, s földet érve izgatottan várják napról napra a tavaszt, mikor a köves forrás lépcsőin elindul a zubogó víz csendes áradata. Fiatal lányok térnek be a nyüzsgő kávézóba, s a tanidőt letudva vigadva kérnek csokis desszertet, meg valami mást. Asztalukhoz menve elhaladnak a szakállas öreg előtt, ki belebújva a hírekbe ücsörög a kirakatban. Fiatal pár turbékol mellette, s a tavasszal várják a gólya eljövetelét. De itt van a két néni is, kik előttem tértek be, s pletykájuk folyama megkacagtat...
Lassan elfogy a kávé, s ismét elindulunk, folytatva a napot, s miközben a nap is lassan alászál, még egy esti előadásra felsietek a dombra az iskola koptatott padjára....