Egy csöppnyi...
Kissé korán értem be, így volt időm lődörögni. Megálltam egy nyugis helyen, levetődtem egy betonkockára és miközben a szendvicsem ettem egy öreg fa árnyékában, elmerengtem..
Az ismeretlen emberek gyalogosan és biciklivel sorra váltották egymást változó ritmusokban, s engem észre se vettek.
Mindenki siet ezen a hétfőn, senki nem áll meg. Még a szőkés kislány is sietve vakargatja meg aranyos kiskutyája fejét, majd együtt rohannak tovább. Lágy szellő lengedez, enyhén hűvös levegőt hozva, miközben az égen felhők sora váltja egymást, amik libasorban haladva rejtik el a nap melegítő sugarait.
Előző este mondta nekem egy barátom, persze sok más mellett, hogy ha van egy cél, mely kételyeket vet fel, kérdezzek rá. Tegyem fel a kérdést, de ne csak egyszer, hanem többször magamnak.
Tegyem fel és válaszoljak őszintén. Figyeljem a válaszokat, így a sok válasz majd kirajzolja, hogy valóban jó úton haladok-e, s valóban a vágyim megvalósításán fáradozok..
Most, hogy épp tervezgetek valamit a szünetre, így ez talán épp aktuális is..
Szóval ismét a Lányon merengek, ki lassacskán egy éve a szívem birtokolja. A mostani válaszom az lenne, hogy szeretném. Teljes szívemből vágyok a társaságára. Lassan négy hónapja, hogy nem láttam. Beszélni beszéltem vele, így a hangjára emlékszem, arcát ugyan hogy is feledhetném, ha naponta többször is gondolok Rá. Egy dolog van, ami megfakult. Az illata. Nem emlékszem milyen volt a parfümje.. Tudom, hogy tetszett, de az illat emléke lassan megkopott, s mára el is felejtettem.
Elemezve a régebbi gondolataim..
Volt, hogy el akartam szakadni tőle, de többségében mindig ugyanazt akartam. Csak újra látni. Az elszakadásnak is inkább az volt az oka, hogy a terhet nem akartam elviselni, azt a picike kis szenvedést. Persze egyszerűbb volt hisztizni, mint végig gondolni azt a bölcsességet, hogy "egy csöppnyi mennyországért, olykor meg kell járni a poklot."
Talán ez az oka, hogy most csak a barátom, de ennek is örülök. A hosszú hétfői napok után, mindig jó kedvre derít vékony hangja, s így mindjárt könnyebb elviselni a hét és a munka kezdetét.
Ebbe már sokszor belegondoltam, főleg, mikor a tanárom is azt mondta, a Barátként vers után, hogy ebbe felőrlődik a lelkem, de nekem ez a hang a csöppnyi menny, szóval az a kis szenvedés a pokolban, a lényeg hogy nekem megéri...