Creténizmus és a jövő showja

2016.04.27 20:00
 
Még kis srác voltam és a nagy reklámok között engem is elért a láz és izgatottan vártam az indulását. Az izgatottságomat az is csak egyre fokozta, hogy szülővárosomból is beválogattak valakit.
Menőnek érezte magát az ember, mikor megkapta az első dedikált pólót és fényképet. Végül eljött a nap. Este 8-kor családi körben ültünk a tv előtt és ámulva néztük a nyitóműsort. Sorba bevonultak a szereplők a villába, kis bemutatozás után, persze elsőre megvolt már, hogy az embernek ki a szimpatikus, már előre tudtam kit fogok gyűlölni és kinek drukkolok majd... Másnap a suliban persze meg volt a téma, ki is vesézte mindenki az előző esti élményeket, s délután izgatottan vártuk a folytatást. Teltek a hetek, izgultunk is, szomorkodtunk is az esti műsor előtt. Nem kellett sok, a konkurens tvcsatorna is kihozta a maga showját. Voltak, kik átpártoltak, voltak kik maradtak, voltak akik mind a kettőt figyelték.
Persze hamar kibukott miről kell szólni a sztorinak, mi érdekli a közönséget. Az első, még talán valahol mélyen színvonalasnak tekinthető valóságshow hamar kezdett a creténizmus mocsarába süllyedni. Újabb évadok, újabb villák hozták magukkal a társadalom aljáról válogatott szerencsétlen szereplőket. Persze az ember tisztába kerül egy idő után, hogy a válogatásoknál direkt olyanok kerülnek be, akik pszihológiailag igazoltan, előbb utóbb egymásnak esnek és terjesztik a kúltúrát. Így szép lassan a bugyi árusoktól, és latin gitárosoktól, szende szüzektől eljutottunk a villát végig fingó, elefántozó idiótákig és pornósztárokig.
Persze értem én, hogy konfliktus kell, valami ami leköti a tvt néző személyeket. A valóságshowk világa pedig a celebes verzió után eljutott az éjjel-nappalin át a tegnap estéig. Nyugaton már egy ideje megy a műsör, s mint a sok ökörséget, most megint majmolva nyugatot ebből sem maradhatunk ki, így tegnap este elindult a meztelen randik világa, mert egy normális randi már olyan sablonos...
Nagyából volt elképzelésem mit fogok kapni, így nem nagyon lepődtem meg, mikor a szokásos sablonok mögé rejtett aljanépet láttam a képernyőn. 1 srác és 3 csaj lett a felhozatal kezdésnek. Már ott elkezdte elveszíteni a komolyságát a műsor, mikor az alig múlt 20 éves kiscsaj előadta, hogy neki tökéletesek a mellei, mert plasztikáztatta. A tipikus műnők keresik az igazi férfit, amiről már annyi demotiválós karikatúra készült... De ezzel még nem lenne semmi gond, ha hamar eltűnne a műsor a süllyesztőbe. A gond ott kezdődik, hogy fital srácok meg lányok ezen a műsoron nőnek fel, s utána 20 évesen már 2 gyerekkel a hónuk alatt lesznek túl a 2-3. válásukon és nem értik majd, hogy mi a baj a világgal. A baj pedig az lesz, hogy a tvből tanulják meg azt, hogy egy napot eltöltenek valakivel, és azt hiszik, hogy ez szerelem első látásra és másnap már mennek is a templomba, ahelyett, hogy időthagyva megismerték volna amásikat. Éretlenül vágnak neki az életnek, s a világrajött gyerekeiket éretlenül nevelve azok hasonló utat járnak majd be...
A másik érdekes gondolatsor abból addódik, hogy ha ennyire eldeformálódott egy valóságshow alapötlete az elmúlt években, akkor mit hoz majd a jövő, innen hova juthat még majd el a média és a szórakoztatás? És ha a mostani eltorzult média így elfertőzi a felnövő generációkat, akkor a további torzulás hova juttatja majd a többit...