Baktató ősz
Már lassan a november közepében járunk, s picit el is gondolkoztatott az egyik hazafele utam, hogy honnan is indultam...
Picit sajnálom, hogy a blog irogatása az idő java részében odázódik, meg tolódik, keserű a szájíz, mikor egy egy megfoganó rímes sort nem tudok papírra vetni, s ha le is jegyezném se hiszem, hogy további sorsa lehetne. Tudom kissé pesszimista a hozzá állás, de annyi a teendő és az idő meg véges, hogy a dolgok rangsorolása mellett, valamiről tudatosan le kell mondani. S valahol ez is egy létező jó. A blog átsegített a nehezebb időszakon, hozzájárult egy fajta jellem fejlődéshez, s lehetőséget adott a merengésekre.
Jó volt az időtájt elmenekülni a forrongó világ zajától, s ha mára már megkopott eme szokásom, még is jó olykor felidézni, s billenytűt püfölni egy-egy kis megbúvó napló bejegyzésre. Noha már az írások nem olyan tartalommal készülnek, de jó felidézni a régi magamat.
Máskor jó arra emlékezni, mi volt, máskor kicsit keserűbb. A minap épp Pécsen bóklásztam, s eszembe jutott, mikor egyszer az estébe menő őszben kopogott végig a bakancsom a sötétedő külvárosban. Bár nem épp boldog volt a perc, de a lassan lenyugvő vöröslő város hangulata megfogott...
Az elmút napokban készült pár kép, miket az ősz albumba fel is tettem.
Suliba telnek a napok, s ha a rajz feladatot éppen csak kényszerből is csinálom, de a projektmenedzsmentet nagyon élvezem. Estéim mostanában éjjelbe nyúlóan telnek javarészt munkával. Dolgozok pár projekten, meg a sulis meló húzódik át. Cserébe rászoktam a kávézásra, mely a sulis holtponton általában átlendít, meg valahogy finom is...
Hétvégére kis szünetet szánok. Most kicsit lazábban leszek, nincs olyan sos a jövő hétre, ami meg van azt csinálom, de a lényeg hogy kicsit lazíthatok Orchideával. Jó lenne egyet sétálni, feltéve ha az idő engedi és pár képet is készíteni. Erre most feltétlen szánnék időt...