Az illúzió peremén II.

Van egy hely, hol jártam.

Fellegek közt szálltam.

Hol a valóság és mi árny?

Megmondani, ez egy talány.

Aláhullva a mélybe,

Az éktelen kékségbe.

Egyszer véget ér az álom,

Igazán csak akkor vágyom.

Szabály nincs csak képzelet.

Láttad már a végtelent?

Minden szépség és gyönyör,

S csak ha vége, akkor gyötör

Nagy szavak közt a tudat,

Csak Illúzió e fordulat.

Tudás, vagy tudatlanság?

Álom vagy valóság?

Eltörpülve álltam,

Mikor e virágot láttam.

Mint a hajóst a tengeren,

Szirénként hívogatott engem.

Kérdés nyitott, s döntés a Tiéd!

De csak szétveti férfi szívét.

Mint keményen győz a lágy,

Érdest simítja a vágy.

Ellenzések gátján,

Mint a vihar hullámán.

Töretlen haladtam felé,  

Mosolyával hatolt belém.

A valóság peremén,

Illúziók tengerén,

Karcolt, s sebzett tövis ága,

Most még is, a szívembe zárva.

Ikaruszként szálltam,

S csak magasban jártam.

A felhők fölött,

Hol a nap is sütött.

Miért keressük szüntelen?

Mikor kreálmány e küzdelem!

Mikor vesszük észre?

Önámítás, az Illúzió vére!