Ameddig a lábam bírja
Az első bicikli. Nincs olyan gyerek, ki ne szeretne bringázni, és bizonyára mindenki emlékszik az első biciklijére. Kontrás vagy rendes fékes, váltós vagy fixi, 18 vagy 24 sebességes, kopottas vagy ápolt, mindegyiknek megvan a maga története.
Az enyém tizennégy évesen kezdődött. Húsvétra kaptam anyuéktól
és félig a spórolt pénzemből egy montit. Remek paripa volt. Elvitt bárhová. Nem volt olyan domb a környéken, melyet ne tudtunk volna előbb, vagy utóbb legyőzni. A váz csillogó metal kék volt. Tizennyolc sebességes váltójával pedig a nagy tárcsára kapcsolva sebesebben száguldottam a szélnél.
Így kezdtem bringázgatni. Vagyis, majdnem, mert eleinte problémám volt az egyensúlyozással. A vater az ülésemet fogva sétált utánam, míg én tekertem. Ilyenkor mindig kérdezgettem.
- Ugye fogsz?
- Igen persze, csak előre nézz.
Ez addig működött, míg nem tűnt fel, hogy a hang forrása távolabb van. Ekkor következett be a hátranézek, és közben elesek játék...
Két éve, hogy egy barátom rábeszélt a bringázásra. Eleinte vonakodtam, de aztán belementem. Elővettem a kék paripát, rendbe tettem és elkezdtem tekerni. Sajnos kevés alkalommal tudtunk közösen tekerni, de önerőből és hirtelen felindulásból is elővettem, hogy vágtázzak. A távok folyamatosan nőttek, a lábam pedig egyre erősödött. Hamar elértem egy pontot, és tudtam, hogy evvel a paripával többre nem vagyok képes. Megszolgált amennyire tudott.
Vater nagy bringás a családban, így adta magát a lehetőség, hisz anno a testépítésben is sokat segített.
Egyik alkalommal betévedtünk egy szaküzletbe. Csak bámészkodtunk és az árakat néztük. Az eladó sorra ajánlgatta a drót szamarakat. Egyik pillanatban megakadt a szemem az egyiken. A sor végén volt szegény. Magányosan támasztotta a falat.
- Azzal mi a helyzet? Ott a végen?
- Az? Az nem eladó, de megnézheted.
Ha létezik a szerelem első látásra, ez az volt. Menten felpattantam rá. Picit szokatlan volt a monti után egy outi. Az eladó térült fordult, majd közölte, elvihetem, de előtte megbeszéli a fiával, akié a kerékpár. Megegyeztünk egy árban és a következő héten el is vihettem.
Első utam egy 10km- es táv volt. A klipszes pedál kicsit szokatlan volt, az ülés is nyomott, de az élmény… Nem gondoltam volna soha milyen is. A vékony kerekek szinte súrlódás nélkül tapadtak az aszfalthoz. A szél lágyan süvített a fülembe, mintha repültem volna. Az óra számlálója lassan emelkedett, ahogy a lábam egyre jobban pörgette a pedált. A nap aranyló sugarai e késő nyári órákban átvilágítottak a domb felett, a tájat festői árnyalattal aranysárgába borítva. Suhantam, szeltem az utat és tudtam most átéltem valamit, valami különlegeset.
Teltek a napok, de a kitartásom nem lohadt. Szoktam az új bringát, a lábam egyre erősödött. Az utakat soha nem terveztem előre, mindig reggel felkelve kigondoltam, ma merre gurulok. Lassan őszbe fordult a nyár és elindult a suli. Időm sajnos kevesebb volt, amit bringázásra fordíthattam, de amikor tehettem nem késlekedtem, azonnal nyeregbe pattantam.
Az ősz télbe fordult és a kicsikémet eltettem aludni. A téli időszakot az edzőtermek világában átvészeltem, majd végül eljött a tavasz. A táj zöldbeborult és kivirágzott, a madarak visszaköltöztek. A borongós napokat felváltotta a napsütés, a világ újjászületett.
Az első alkalommal izgatottan sétáltam a garázs felé, nyílt a zár, az ajtó kitárult. A sötétbe beömlő fény megcsillant az ezüstfestésen. A kék gumik felragyogtak és megfeszültek mikor a levegő a pumpából a belsőkbe áramolt, mintha a téli hibernációból felébredve újra lélegezni kezdenének. A meleg víz és a tisztítószer végigfolyt a váz elemein, feloldva minden port, mely a hosszú álom során rárakódott. A kerekek küllői újra felcsillantak, a lánc sötét színét felváltotta a csillogás, mely a frissen rákerülő olaj hatása volt. A sötétben kiszáradt gumik újra simává és puhává váltak a szilikontól. Pár keringő kör után bezártam a garázst és elindultunk egy útra, egy utazásra, mely átívelt az egész nyáron.
Ha tudnák sokan, bizonyára őrültnek hinnének. Ki az, aki a nyári szünetben reggel 6-kor kel, csak azért, hogy száguldjon. Én bevállaltam. A nehéz ébredés után jött az energiában dús reggeli, a vitaminok, pár rágcsálni való az útra, kulacsok feltöltése és irány az országút. A felkelő nap volt a reggeli késérőm, mikor a madarak még a reggeli muzsikájukkal jelezték a nap kezdetét. Mire mások felkeltek én már messze jártam. Szeltem a kiló métereket. Szenvedtem az emelkedőkön, suhantam a dombokon, csak én és a társam, a kis Meridám. Bejártuk Orfű dombjait, Pécs országútjait, Mágocs és a környék kis falvait. A kedvenc utam mindig Orfű volt. Hertelendre beérve egy balkanyar és a falu elejétől lassan emelkedni kezd az út. Itt található egy kút, ahol eleinte sokszor megpihentem, de mostanság vonz a hegy és csak akkor állok meg, ha fogyóban a vizem. A faluból kiérve egy erős jobb kanyarral kezd. Itt kattog a váltó, hogy megkeresse a megfelelő fokozatot. A kanyarból kijövet egyre meredekebb az út. A nap ilyenkor már magasan jár, a sugarai erőteljesen melegítik az ember tarkóját. Kiállok a nyeregből és állva tempózok. A pedál pattog, ahogy a bekötött cipő minden húzás alkalmával ki akarja szakítani magát a fogságából. Az erőlködést minden nyomás alkalmával egy felszisszenő nyöszörgő reccsenéssel nyugtázva. A váz jobbra-balra borul, játékos árnyat festve az úttest felületére. Arcomról izzadság csepeg, melyek vagy a vázra, vagy az aszfaltra hullnak. Légzésem nyugodt, nem kapkodok, mélyre beszívom a levegőt, egy utolsó fordulat és fenn vagyok. Jóleső érzéssel veszek egy levegőt. A váltó recseg, ahogy a lánc az áttételeken befeszül, és a legnagyobbra kerül. Visszaülök és ráborulok a kormányra. A lendületem a végsőkig növelem, mert a lejtő után egy újabb domb közeledik. A lendület egészen az emelkedő feléig felvisz. Rövid az út a csúcsig, de meredek. A sebesség hamar lecsökken, de nem váltok vissza. Kiállok és a testsúlyom segítségével a nagy áttételen haladok a tető felé. Ketten szenvedünk, már csak egy kicsi van vissza. Légzésem hangos zihálásba csap, lábaim izmai felváltva megfeszülnek, majd elernyednek. Már majdnem megállna, mikor a paripa életre kel. Az utolsó métereken a sebesség növekedni kezd. Az óra villogva mutatja, mintha ő sem értené. A fizikát meghazudtolva elérem a 30-ast. Felérek. Az ellenállás melyet a lábamban érzek, alábbhagy, ahogy az emelkedő lassan megadja magát és átenged a lejtőnek. A táj itt megváltozik. A szántós legelőt felváltja az erdő. A fák valószínűleg utólag lettek ültetve, mert nem jellemző a Mecsekre a fenyő. A levegőt áthatja egy jól eső nyugalom. A víz illata már itt megcsapja az ember orrát, habár a tó még messze van. A kanyarokban szépen döntögetem a vázat. A térdem már majdnem az aszfaltot súrolja, mint a motorosoké. A sebesség hirtelen lecsökken. Rossz az út és a kátyúk kerülgetése újabb feladat. Egy bal kanyar és a fülem hangos morajlás zaja csapja meg. Valami vízműi terület, gondolom a tó leeresztését végzik itt. Még két kanyar és itt a tábla. A fehér háttéren katonásan sorakoznak a fekete kövér betűk: Orfű. Kicsit kigurulok, lassan körbenézek, balra kifordulok. A kerék kipörög, ahogy a nyomaték hirtelen rákerül, de nem foglalkozok vele, hisz tekintetem innentől vonzza a tó. Átlagos tempóval elhaladok a lovas pálya mellett. A lányok ma is kinn vannak. Lovagolnak. Egyikőjük felém tekint és barátságosan elmosolyodik, mikor tekintetünk találkozik. Felé intek, mire rábólint, de szemezésünk megszakad, hisz tovább haladtam. A parti kis kocsma már reggel nyitva. Régi arcok iszogatják a reggeli kenyeret, miközben elhaladok előttük, és elismerően felém tekintenek. A házak hirtelen eltűnnek és ismét a vízben gyönyörködök. A nap sugarai megfestik a hullámzó vizet, melyen a fény játékosan ring. A horgászok ma is kinn vannak. Csónakjaik hintáznak a tó hullámain, várva a kapást. Lassan elérek a golfpályához. Befordulok jobbra. A fák árnyékában haladva élvezem a hűvös levegő simogatását. Kisebb dombok állják utam, de könnyedén átgurulok rajtuk. A tó szegletéhez érve elérem a gátat. Az út lassan ráfordul. Utolsó pillantások, pár mély levegő vétel. A rohanó korlát végigkísér a maradék úton. Pár harcsa a halászok elől menekülve kiugrál a vízből, mintha ezzel búcsúznának a bringás vándortól. Elérem a nádast és balra lefordulok. Lassan hazafelé veszem az irányt, mert ebédre haza kell érnem…