2014. május 21.
Tudom mit mondtam és meg is értem, ha nem akarsz hallani most felőlem. Szeretném a bocsánatodat kérni, szeretném, ha megbocsátanál. Csak reménykedni tudok, hogy egyszer megteszed, őszintén és szívből megbocsátasz nekem. Tudnék mentséget keresni, hogy miért vagyok ilyen, hogy miért beszélek és miért nem gondolom végig, de nem akarok.
Talán annyi ideig éltem a sötétben, hogy a lelkem már hozzászokott, de ez még nem mentség, hisz akkor miért bántlak. Pont Téged és pont most, pont mikor mélyponton vagyok és Te ismét mellém állsz. Egyszer valaki azt mondta nekem, hogy egy féreg vagyok. Sokáig hitegettem magam, hogy nem igaz, de ezek szerint igaz. Utálom magam ezért, azért, amit mondtam, hisz a verseim, amik a szívemből szóltak, a temérdek sor melyet mind miattad vetettem papírra, vagy a sok érzés, melyek a sorok között lapulnak, mind-mind megfakulnak. A sok színes ábránd, a vágyim…
Ha a sorsom nem lép ellenem, hát megteszem magam. Pont amitől a legjobban félek, amit a legkevésbé szeretnék, megbántlak Téged. Az egyetlen embert, akit képes lennék szeretni, akiért hajlandó lennék feláldozni magam.
Egyszer azt mondtad, hogy félsz, és nem akarsz közeledni hozzám, mert megbánthatsz. Amilyen bolond vagyok, most bebizonyítottam, hogy Te nem bánthatsz meg, ellenben én…
Tanácstalan vagyok, nem tudom mit tegyek. Szapulhatom magam tovább oldalakon keresztül, de nem tudom, hogy használna-e.
Egy dolgot szeretném, ha tudnál.
Mikor olvastad a versemet, Csak egy csók…, kérdezted, hogy ezt még mindig így gondolom-e. Most szeretnék feltenni én egy kérdést.
„Tudod mi változott az este óta, mikor megbeszéltük, hogy barátok maradunk?”
Semmi. Nem változott semmi. Még mindig szeretnélek közelebbről megismerni, még mindig szerelmes vagyok a lányba, akit a buszon megpillantottam.
Valószínű ez a levél is a fiókom mélyén marad, s előtted örök titok. Én csak azt szeretném, ha boldog lennél. Ha ezt a boldogságot másnál találod meg, nem érdekel, csak az, hogy arcodon mosolyt láthassak.
Wilk
2014.május 21.