A Változás
„Légy Te a változás, melyet a világban látni akarsz.”
Mahatma Gandi
Mindig is arra vágytam, hogy legyen egy lány az életemben, aki szép, csinos, okos, kivel jó együtt lenni, aki valami többet hoz ki belőlem…
A minap épp beszélgettem egy barátommal. Időközben azon gondolkodom, hogy ő talán ennél több. Talán egy lelki társ, talán egy földi tanácsadó, nem tudom. Sokszor van, hogy a beszélgetésünk elején, vagy közben zavaros képet alkotnak fejemben a gondolatok, melyeket a számomra bonyolultnak tűnő filozófiai eszmefuttatásai okoznak, de a beszélgetés végén elkezdenek ezek a foszlányok leülepedni és idővel új gondolataim támadnak. Nem tudom ez-e a szándéka, vagy tudatosan mutat ajtókat nekem, de csak hogy idézzek...
- "Én csak az ajtót mutatom meg neked. Utána neked kell belépned rajta." (Mátrix - Morpheus)
Tudatosan vagy tudattalan, de talán Ő az én 'Morpheus-om' és 'Orákulom-om' egyben. Vicces, hisz épp szóba került ez a film is, és épp előtte néztem meg a trilógiát.
Beszélgettünk sok mindenről, de amin most rágódom az ... a Változás.
Mostanában egyre többször érzem, főleg mikor a sablonos családi ebéd közbeni merengés van a kilátástalan helyzetünkről, vagy mikor a kirobbanó családi civódások vannak, hogy nem érdekel. Ez most furán hangozhat...
Nem arról van szó, hogy nem érdekel, hogy holnap lesz-e mit enni, lesz-e hova haza menni, csupán a kesergés az, amiből elég. Persze szeretnék segíteni, támasz lenni, hisz én is e közösség tagja vagyok. Része vagyok e családnak, így sorsom az övéktől függ, mint ahogy az övék az enyémtől.
Egyszerűen csak nem látom, hogyan segíthet az, ha kesergünk. Nem akarok keseregni. Fiatal vagyok és talán szerelmes. Itt a bökkenő. Van bennem egy érzés egy személy iránt. Emlékszem régen az ilyen megrémisztett. Próbáltam titkolni, elfojtani és mindig kínzó érzés volt. Most már nem akarom. Nem akarom elfojtani. Nem tudom mi lesz e románc vége, de a mélypontok ellenére jó hatással van rám.
Olyan dolgokat teszek, amikről nem is álmodtam, hogy képes vagyok. Vezetek egy web naplót, próbálok költeményeket írni, vágyom a romantikára, melyet mindig is nyálas dolognak tartottam.
Mellesleg szerintem most is az, de valahogy mégis jó érzés és keresem.
Képes egy emberi lény ekkora hatással lenni valakire? Pedig semmit nem tesz, néha még annál is kevesebbet, mégis teljesen megváltoztat. Hogyan? Nem tudom, de talán nem is kell tudnom...
...Változás...
Azt mondta a barátom, azért zárom ki a kesergést, mert az embert se lehet a végtelenségig megtölteni. Ha jól emlékszem a számítógéphez hasonlított. Mint a memória, mely egy darabig megtölthető információval, de ha megtelik, akkor van, amit törölni kell belőle. Hogy lemented, vagy végleg törlöd, már más kérdés, de onnan át kell helyezni.
Van bennem egy vágy, egy érzés és ennek szüksége van helyre. Ezért zárom ki tudat alatt a kesergést. Lényem szeretne megtapasztalni új dolgokat, ehhez pedig változnom kell, lelki szinten.
A decemberen gondolkodtam. Azon, hogy talán ami történt csupán egy kiváltott reakció volt. Az ok, ami kiváltotta az más volt. Év elején volt a szilveszteri szerelmem története. A régi makacs, bezárkózó stílusomban vetettem bele magam és elég csúnya véget ért. Ma is kellemetlen a lány társasága, és nem is beszélünk a nyár eleje óta. Persze lehet, akkor, számomra ez kellett. Nos, ő azóta a kapcsolatában teljesen kivirágzott. Látszik egy nőn, mikor jól érzi magát egy kapcsolatban. Én örülök, hogy így alakult, hisz nem találkoztam volna azzal a Lánnyal, akire most is folyamat gondolok.
Szóval talán ekkor fel kellett volna ismernem, hogy a régi énem, mely épp sötét korszakából készült kilépni, változást szeretne. Nem figyeltem, csak sodródtak az események. Én is úgy bántam a plátói Lánnyal, ahogy előtte velem. Valahol cserbenhagytam, amire a történések sok fura érzéssel és kusza eseményekkel feleltek, melyek borússá tették az év végét. Elindult az újév, új reményekkel és a Főnix-hez hasonlóan poraimból felkeltem.
Talán erre volt szükségem. Talán ez volt megírva? Talán tudat alatt én akartam ezt? A döntést már ezelőtt meghoztam volna, csupán ezek kellettek ahhoz, hogy megértsem, hogy kiteljesedjen? Hisz a nyár elején ismertem meg a Lányt. Akkor volt a szülinapi parti. A szilveszteri lány csak felkészített volna? Hisz anno ő is szeretett eltűnni, ő is vele egy idős, ő is...
A plátói lány, a szeptembertől decemberig történő kevésbé sikeresebb randik mutatták volna, hogy rossz felé keresgélek?
De ha ez így van, akkor miért történt a nagy eltűnés? Miért volt az utolsó alkalommal a visszatáncolása?
Nem tudom, viszont azt érzem, hogy hiába bánt meg engem, vagy van mikor csak kedves, egyszerűen egész lénye vonz. Próbáltam elszakadni tőle, nem sikerült. Volt, hogy bíztattak és tanácsot is kaptam.
- „Én most hagynám”
- „Hagyd ott, lépj tovább”.
Mikor elmeséltem neki a továbblépésem szándékát - sajnos csak face-en -kaptam egy választ.
- "Miért akarsz elmenni/itt hagyni?"
Valahogy akárhányszor visszaolvasom, vagy csak eszembe jut, szinte hallom kedves, vékony hangján a kérdést. Lehet csak képzeletem játszik velem, de áthat az érzés a sorok közül. Összeszorul a torkom, nehéz lesz szívem...
Nem tudom mi lesz a jövő héten. Elvileg találkozunk, persze ha le nem mondja. Picit izgulok emiatt, de nem úgy, mint a múltkor. Akkor mintha éreztem volna, hogy le fogja mondani. Most nem, picit bizonytalan vagyok, de így a szerelmes levél írása közben, meg úgy alapból olyan érzés,... Nem is tudom, csak el fog jönni, és átadom a levelet és örülni fog, ennyi. Nem is tudom, mi lenne a másik esetben. Nem is tudom elképzelni...
Picit elbizonytalanodtam. Pár emberke tudott az elkészített levelemről. Azért kíváncsiságból megkérdeztem őket. Vegyes a visszajelzés és ez elbizonytalanított az ötlet helyességéről. A régi énem már biztos lelépett volna, de most mégis itt vagyok. A kapott kritika, hogy korai, meg nem érdemli meg, valahol én is érzem, de...
Aztán olvastam két bejegyzést a vendégkönyvben.
Szóval Lena, mintha megérezted volna kételyem. A sok ujjongó szmájli segített bizakodni, illetve, ha azt mondod, a lányok értékelik...
Barka a Te írásod is elgondolkodtat. Ha ez a Lány ezt hozza ki belőlem, tőlem ilyen idegen dolgokat, és ha azt mondod, van értelme annak, amit csinálok...
...talán tényleg kár lett volna elengedni ezt a Lányt, és ha eddig nem tettem, akkor ragadjam meg két kézzel és ne eresszem soha...
„Változás... sok apró mozzanat, amiről nem is gondolnád, hogy teljesen átrajzolják az életedet: olyanná, amilyenre mindig is vágytál. Apró lépések, olyanok, amiket csak megteszel, mert érzed, hogy visz a lábad feléjük, és persze nem kérdőjelezed meg, hogy jól teszik-e. Aztán csak azt látod, hogy ott vagy, ahol akartál lenni, és már nem is érted, hogy hogyan kerültél oda.”
Oravecz Nóra