A dicsőség útjain
"A bukás gyakran csak pillanatnyi állapot. Véglegessé az teszi, ha feladjuk a küzdelmet."
Marilyn vos Savant
Hétfő, már maga a szó is lehangoló. Pedig nem kéne annak lennie. Bár valóban nem a legkellemesebb arra kelni, hogy ismét suli van vagy csak vár a meló...
Nekem se indult simán a nap. Nem volt elég, hogy lekéstem a buszom, még épphogy felfértem a következőre és az a jó kis reggeli tolakodás. De ebbe most nem akarok belemenni, mert az idősek a fiatalokra, a fiatalok az idősekre fújnak, én meg már nem vagyok gyerek, de még idős sem...
A suliba eléggé kóvályogva mentem fel. Nem tudom, hogy a buszon lévő légkör miatt, vagy a reggeli, vagy csupán egy kisebb aggódás, hogy még nem jött a hétvégére várt válasz a Lánytól váltotta-e ki. Lassan teltek a reggeli percek a suli falai közt. Lukas órámban szokásosan betámadtam a lukat. Csak én hívom így. Ez egy hely a tanszékek és az oktatói lift között. Már kezdik mások is felismerni, mennyire jó hely, hisz távol az aulától egy nyugodt kis zug a suliban, hova üresjáratos perceimben szeretek elbújni. Áram is van internetnek tökéletes a vétele, kell még más?
Ott ücsörögtem majszolva magammal vitt kis délelőtti elemózsiám, mikor csak szimplán felléptem a face-re. Pirosan virított a kis jel, mutatva olvasatlan üzenet van a levélfiókban.
Reggel írt vissza. Ismét jó volt olvasni a sorait. Bár sajnos lebetegedett, de ez most egy ilyen időszak, csak aggódok, hogy az élet megint közbeszól és elmarad a szerdai dolog. Most este ismét izgatott lettem. Mivel reggel váltottunk üzenetet, ezért a csevegéseknél felül szerepelt a neve. Meglepődve tapasztaltam, hogy nincs profilképe. Meglepett, mert hazaértem előtt írtam neki egy fontosabb sms-t. Nem mondom, hogy összefüggés lenne a dologban, de fura. Remélem azért semmi komoly gond nincs Vele.
Épp a reggeli üzenetet olvastam újra és újra és merengtem a válaszon, mikor elhaladt az a lány, akivel tavaly egy tanulmányt készítettünk. Ő volt az, aki számomra még a fő suli elején megtetszett, de valahogy mindig elkerültem a lehetőséget, hogy a közelébe férkőzzek. A tanulmány után elhívtam volna randira, de ezt ismeritek. Szóval tudom nem kéne nagyobb jelentőséget tulajdonítanom neki, hogy köszönt, de az ő esetében ezek után kicsit fura volt... mindenesetre jól esett. Meglepődtem, de jól esett, hogy észrevett.
Ma este pedig a válaszomra írt face-en. Végül is tisztáztuk, hogy nincs harag köztünk…
Még mikor elindultam ezen az ösvényen, rátaláltam egy weblap poros soraira. A távoli farkas tegnap válaszolt a hozzászólásomra. Jó volt olvasni sorait, hogy a sok szomorúság után mégis megtalálta azt, amit keresett. Remélem, egy napon ismét fogja majd a virtuális pennát és sorokba vési ezt a történetét, mást nem amolyan zárásként a weblapjára, mindenesetre örülök, hogy így alakult a sorsa.
Köszönöm Holdfarkas a hozzászólást!
Wilk
Másik fura dolog a lukas óra vége fele történt. Épp a gépemen kattintgattam, mikor a lift felől egy nőies alak közeledett felém. Szinte rutinból végig haladtam a cipőjén, a lábain és haladt felfelé a tekintetem. Kopottasabb sportcipő, farmer, lengébb átmeneti kabát kigombolva, de mikor az arcára pillantottam elkerekedett a szemem és mosolyogni kezdtem. A bowlingos Lány, meglátogatott a suliban. Elvileg küldött előtte egy sms-t is de valahogy nem vettem észre, viszont mikor előttem megjelent.
Tegnap épp egy barátnőmmel beszéltem. Pont arról beszéltünk, hogy végre dönthetnék és habár anno még erőteljesen javasolta, hogy lépjek túl a decemberi Lányon, most egyre inkább felé próbált bíztatni. Végül is valahol igaza volt, hisz, amit tegnap mondtam, hogy "de talán még a végén megszeretném" (a bowlingosat) elég, nos, sz@rul hangzik... De most tényleg, erre mit mondhatnék. Van egy lány kivel fél év alatt egy randit tudok felmutatni, pár beszélgetést, vele meg 3 hónap alatt többet elértem, akaratlanul. Fura játékot játszik a sorsom és ez egyre kínzóbb, de hamar elhessegettem a gondolatokat. Inkább megpróbáltam élvezni a pillanatot. Persze most valahogy rám jött a mesélhetnék és csak folyt belőlem a szöveg, de ő csak figyelmesen hallgatott. Nagyon jó érzés volt, persze az is közre játszott, hogy egész délelőtt nem szóltam senkihez, így jó volt egy ismerős. Lekísért a jegyzetboltba, én pedig kikísértem a suli kapujához, majd siettem órára...
Az óra is érdekesen alakult. Az első fele szorongással telt. A múltkori ötletemet kicsit letette a tanár. Utólag hallottam állítólag azért, mert szerinte több van bennem. A többiek mutatták egymás után a konzultációra vitt munkájukat. Már szinte csomóponti részletességekbe menően foglalkoztak a problémákkal. Közben egyre lejjebb csúsztam a székben, majd lassan sorra kerültem. Épp ebben a pillanatban kell a gépemnek is kiakadni, próbáltam életet lehelni a programba, mely egyre jobban próbált összegabalyodni, végül sínre tettem. A tanár figyelmesen hallgatta a mondandóm, ahogy a koncepció részleteibe kezdtem belemenni. Bár csak látványokat tudtam felmutatni, de kiderült nem is kellene több. A végén a tanár már az én asztalom előtt ült a széken, olykor kérdezgetve a formáról. A végén hangos éljenzés és dicséret közepette kezet rázott velem.
- Te figyu! Tetszik, tetszik az ötleted, és ha gondolod, vigyük tovább. Keress meg az irodámban és majd elintézzük a tanárokat, hogy beleférjünk a félév témájába, de ez a munka, erre csak azt mondom váóó!
Ilyet még sose kaptam. Nagyon jó érzés volt. Amióta ide járok egyszer nem kaptam ilyet. Az oktatók mindig csak lehúzták a munkáim, egyáltalán örültem, ha nem tépték szét az orrom előtt a makettom, vagy nem éppen kettessel mentem át. A kézfogás maga volt a dicsőség megpecsételése.
Persze tök jó, hogy itt ömlengek, pedig nem is sejtitek, mennyire kiszúrtam magammal. Mivel nem sablon épületet kreáltam, ezért lesz benne majd munka bőven... De így legalább van benne kihívás is...
Most pedig megyek, mert pihennem kell, hisz holnap ismét elkezdem az edzést, kívánjatok sok sikert és szorítsatok!