Szerelmünk pokla
Nem terveztem mára bejegyzést, de elgondolkodtam...
Bizonyára olvastátok a Szilveszteri szerelem és Plátói szerelem történetem. A szilveszteri történetnek egy csúnya lepattintás lett a vége. Aztán jött a nyár és én bántottam meg valakit. Eljött az évvége (Borús December) és megint én voltam, akit csúnyán ott hagyott a telefonos lány, majd én pattintottam le a másikat, és végül is ma kiderült, hogy a decemberi, féléve tervezett randis csaj is lepattintott. Csak nem mondta ki. (Mondjuk ez szemét dolog szerintem, hogy csak játszik velem, aztán eltűnik, egy levél nélkül. Persze érthető, hogy nem akar konfrontációt, de akkor is egy levelet megért volna. Úgy tűnik tetteim súlya visszaszállt a fejemre.)
Bogarásztam fórumokat és hasonló esetekről zengnek a sorok. Reményvesztettség és bú a betűk között. Mindannyian keressük a nagy Ő-t, várunk az igaz szerelemre, de közben elsiklunk az emberek mellett, meg se ismerjük egymást, csak kimondjuk a végszót (idézve egy bejegyzés lényegét). Mintha azokon állnánk bosszút múltbéli sérelmeinkért, akik akkor nem is voltak sehol, kik nem is tehetnek a történtekről, csak mivel, most kéznél vannak, érezzék ők is most ezt a kínt.
A világ mintha teljesen felfordult volna. Vajon, hogyan lehetne ezen változtatni? - Sehogy, mert mindenkinek magában kellene meghoznia változást ehhez.
Mondjuk, itt felmerül egy másik kérdés is. Ezt is egy blog bejegyzésben találtam, de sajnos nem tudom már merre. A Plátói történetemhez visszakapcsolva, érdemes-e, olyan után sóvárognunk, akit mi szeretünk, de ő viszont nem, vagy menjünk olyan után, aki oda van értünk, de nekünk nem ő kell, hogy ő legalább boldog legyen. Hol itt a bölcsesség? Melyik a jó döntés?
Talán nincs is válasz ezekre a kérdésekre, talán ez egyszerűen a szerelmünk pokla…
https://emlekfelho.blogspot.hu/2014/01/csak-valahogy-nem-ereztem-semmit.html
https://pupakfalva.blogspot.hu/2014/01/ajandek.html