Si vis pacem, para bellum
A sötét lassan kúszik be a szobámba. Körül ölel, s magába zár, miközben gondolatokon merengek. Mint széles folyó, folyik, szinte suhan át testemen.
Az utóbbi időben sokat változtam. A régi sötét énem levetkőztem, s ketrecbe zártam, ahogy egy Rózsa fénye, s gyengédsége, megmutatott valamit, valami tisztát. Csak ámulok, még ma is a tiszta, őszinte varázson, mely lelkéből árad. Olyan tiszta, s oly gyengéd, számomra érthetetlen, hisz én az árnyékban nőttem fel, s mindig is vonzott a sötét, egy árnyoldal. Nem tagadom, odavalósi vagyok. A múltat, s a tetteket nem változtathatom meg, nem is szándékozom.
Egy harcos van a lelkem mélyén, egy szörnyeteg, melyet elzártam a világ elől, hisz ez volt akkor legjobb megoldás.
Most, még is kitörni látszik. A kusza, szomorkás gondolatok alatt forrong, s a hideg sötétben megfesti a levegőt a fenevad lehelete. Szemei egyre vörösesebben izzanak, mikor egy jós szava óva int.
A direkt lekésett busz, egy séta a közeli erdőben, közel a természethez, az elemekhez, az istenekhez. A jelekből olvasva a sors is mellém szegődik, habár türelemre int, hisz az erő mely elszabadulhat, féktelenné válhat..
Jobb nem zaklatni a fenevadat, s meghúzni a láncokat. Csak egy dolog van, ami tartós haragot gerjeszthet idebenn. Ha azok, akik fontosak számomra, fontossá válnak életemben szenvednek..
Érzem a szörnyet mikor este vasat ragadok. Már jó ideje nem szorítottam, s a kezdeti gyakorlat közben szívem erőteljesen verni kezd. Mellkasom folyamatosan erősödve szorít. Az asztma, a genetika, s a sors, de pár mély légzés, s kezdődik elölről az egész. Mint tonnányi súly roppantaná össze a vállam, s recseg a térdem a szokatlan igénybevételtől. Rég volt már, nagyon rég, mikor utoljára ezen a csatamezőn jártam, s még is könnyen szelem át a völgyet, s lelkesedésem nem csügged..
Lelkemben lassan kering a fenevad, körbe jár a ketrece mélyén. Lába alatt olvad a hó, s minden lépése fedi előző lábnyoma üregét. Halkan morog, villantja fehér fogát, s a Rózsáért egy könnyet hullajt alá. Mereng a múlton, egy leírt kis soron, pár betű által képzett gondolaton.
"Szóval vagy szótlan, örömmel küzdök... egyedül csak Teérted!"
Megrázza a bundát, melyről zubogva hull alá a kissé olvadt hó, melyet a hátán lévő meleg elolvasztott meg, s közben megcsörögnek a láncok. Nyomott a levegő, párás, s hideg, szinte vágja a húst a csontokról, de őt nem zavarja. Miért zavarná, hisz nem öli meg, s mi nem ölheti meg, attól erősebb lesz...
"Si vis pacem, para bellum - Ha békét akarsz, készülj a háborúra!"