Mosolyod
Belegondolva hányszor álmodtam erről, hogy találok egy lányt, ki odáig lesz értem. Vártam, kerestem, s kutattam, magányosan jártam a szerelem útján...
Most mikor találkoztam egy lánnyal, mégis megrémülök. Tegnap egy megosztott egy videót. Régi szám, mely arról szól: "...a füledbe súgok valamit, halkan megsúgom, szerelmes vagyok beléd..."
Megéreztem, hogy nekem szól. Ki másnak, hisz két napja velem volt. Jól érezte magát, mosolyogva váltunk el... Tudom, hogy miattam tette fel, egyértelmű. Ma írt is. Szeretne velem találkozni, szeretne látni. A telefon a kezemben megremegett, s szívem fájón dobbant, megrémültem. Mégis hogy találkozzak vele, hogy randizzak, hogy álljak mellé, ha folyamat másra gondolok, ha folyamat más lány jár a fejemben, ha azt hiszem mást szeretek?
Miért csak hiszem? Mert nem tudom, mert tanácstalan vagyok, mert ilyet még nem éreztem és nem tudok vele mit kezdeni. Bár ígéretem, hogy barátként mellette maradok, de egyre nehezebb elfojtani az érzést. Múltkor már majdnem kibuktam. Nekem ez nem megy, én nem vagyok olyan srác, mint a többiek. Én nem tudok más lánnyal lenni, mert nekem Ő kell... a mosolya, a barna szemei, a "turcsi" orra, a vastag ajkai, a szelíd hangja, a játékos megjegyzései, melyek mindig utólag esnek le...
Lassan eltelik egy év és annyi lány és próbálkozás, csalódás, lebeszélés után még mindig Ő az, kinek hangja örömet kelt a szívemben, kinek üzenetét többször visszaolvasom, ki most is hiányzik. Jövő héten elvileg látom. Megint csak remélhetek, de azt mondta csütörtök, vagy péntek. Talán a kiskönyvet is odaadhatom...
Tegnap megint írtam egy verset, de vajon ki járt a fejemben, ki az, aki versírásra ihletett? S megint előjön a kérdés, hogy álljak egy másik lány elé, ha Neki írok verset? És mit kezdjek az ígéretemmel, csak barát?
Már azt hittem lezártam életem e szakaszát, de mikor megint szabadultam volna, ismét visszakerülök. Vajon mit akarhat a sorsom? Mit kell még megtanulnom?
Mosolyod
Számomra szép ajándék őszinte mosolyod,
Mely szinusz görbületként kúszik fel arcodon.
Barna szemeid huncut kis játéka
Szerény lelked gyönyörű ajándéka.
Napsugárként fénylik fel arcodon,
Átsegít bármely nehéz harcomon.
Örömet hoz kemény szívembe,
Feltöri a jeget, gonosz, vad lelkembe.
Ékszerként viseld ezt minden nap,
Szomorúnak többet ne lássalak!
Hisz mosolyod nélkül a világ szegényebb lesz,
E kis dologgal a sötétségbe fényt vihetsz.
Wilk
(a Rózsahölgynek)