Május 1

2014.05.01 16:51

 

Elment egy újabb hónap, s vele megint itt a változás szele. Sokan mondták hogy látszik rajtam, hogy valami van. Próbálja összeszedni magam, ha már úgyis padlón vagyok, talán nem lesz nehéz..

 

Visszaolvasva a két márciusi bejegyzést, ismét megdobbant a szívem, de most talán itt az idó, hogy az eszemet kövessem, s hogy ne csak papoljak ideje megszakítani pár kapcsolatot. A legkevésbé sem kívánja a szívem, s ettől a gondolattól, s tettől mérhetetlenül fáj, de kezdem úgy érezni, hogy inkább csak a szánalom jön felém a másik oldalról, hisz ha valóban kedvelnének, akkor talán a hét sem így alakul, akkor nem csak mindig én keresem a kapcsolatot. Szeretnék mellette lenni, itt maradni, s hiába mondta azt, hogy nem kívánja a távozásom, de a tettei mint mindig, most is mást mutatnak.

Már eltelt egy hónap, s ahogy a fagyönyg, vagy kis rózsa, a kis verses kötet is a polcom nyomja. Nem tudtam odaadni...

Sajnálom, szívből és őszintén.

 

 

Köszönetből befejeztem a A Rózsahölgy lovagja költeményt.

Az utolsó fejezet:

wilks-blog.webnode.hu/news/viii-a-vegso-hajnal/

Kitettem egy kis fórumot. Oda nyugodtan írjátok meg véleménytek a művel kapcsolatban. Szeretettel várom.

 

Árnyékból a Fénybe - Feledni

wilks-blog.webnode.hu/news/feledni/

 

Elkészült szokásosan az Archívum.

wilks-blog.webnode.hu/archivum/a2014-aprilis/

 

Köszönöm, hogy velem tartottatok, s köszönöm a szavazataitokat is. Bár eddig minden hónapban azt tettem, hogy a szavazatok alapján az első megérzésem alapján folytattam az életem, de most már a sok csalódás miatt fáj, hogy maradjak a Rózsahölgy, a decemberi Lány mellett. Végül mégis igaz: "az ember a sorsa ellen nem küzdhet, vagyis győzelmet sosem arathat..."

a magányos farkas: Wilk

 


Készíts ingyenes honlapot Webnode