Felfeszített íj
Szép tavaszi nap volt, édesanyámék házassági évfordulója. A tervek szerint Kaposvárra mentünk ebédelni egyik barátunkkal, ugyanis a házasságkötéskor ő és én voltunk a tanúk. Az ebéd előtt a szokásos storyzások közepette szóba került az íjászat. A vater és a barátunk ekkorra már egy éve rángatták az idegeket.
- Egyszer gyere ki te is.
- Persze beszéltünk már róla, de nekem nincs íjam. – válaszoltam
- Nekem van egy tradi kölcsön adom.
- Rendben.
Vasárnap volt. Kora tavasz, szóval a hó még itt-ott megmaradt, de olvadása közben teljesen benedvesítette, az amúgy füves területet, igazi mocsárrá változtatva. Szörcsögő csoszogással átvágtunk, majd a felajzva a kezembe nyomták az íjat egy próbalövés után.
- Tessék így kell csinálni, ennyi.
- Aha.
Azzal sarkon fordult és elkezdtek a vaterral lövöldözni. Ilyen kimerítő oktatás után megpróbáltam. A vessző nockja bepattant az idegre, lassan felemeltem az íjat, mintha céloznék, majd magam felé kezdtem húzni az ideget. Halk ropogással jelezte, hogy teljesen megfeszült. Ujjaim lassan elengedték az ideget, majd egy csattanás következtében elsült. A vessző függőlegesen a lábam elé esett. Ma sem értem, hogy történt. Sebaj újra próbálom. Az ideg megfeszült, a vessző vége az arcomhoz ért, bal szemem becsuktam, a jobbal végignéztem a nyíl vonalán, majd elengedtem. A vessző elsuhant a kezemen, az íj megremegett. Könnyeden szállt a cél felé, majd egy tompa puffanással jelezte, hogy eltalálta.
Pár ellőtt vessző után, egy őszes szakállas alak tűnt fel a pálya felső részén. Felénk közeledett. Lassan méregetett, majd mikor közel ért megszólított, majd köszönt a többieknek. Az egyesület vezetője volt. Pár hasznos tanáccsal ellátott a lövések mozgásfolyamatával kapcsolatban, majd nyugtázva magában, hogy egy újabb tag van kilátásban magunkra hagyott.
Ezután még két alkalommal használtam a kölcsön íjat, majd eldöntöttem veszek egy sajátot. Eljött a húsvét és számomra a fészek egy íjat rejtett magában. Együtt néztük ki a neten és elég hosszú volt a hét mire megérkezett. Addigra a többi kiegészítőt már beszereztem. Tegez, melyet az egyesület vezetője készített, karvédő, nyílvesszők, már mind megvoltak. A postára izgatottan mentem le, majd átvettem a hatalmas dobozt. Hazaérve rögtön kibontottam. A fóliából kiszabadítva egyből felajzottam és kézbe vettem. Aszimmetrikus formája miatt választottam. Ez első látásra megnyerte tetszésem. A csontberakáson mely a szarvakon volt érdekes játékot játszott a szobába beszűrődő napfény. A karok testén a finom bőrdíszítés precíz munkáról árulkodott. A markolat egy tömör szaruból készült szögletes elem. Azóta is, ha valaki kezébe veszi az íjam, elsőre rögtön megjegyzi, olyan fura a markolat.
A pályára kiérve pár ismerős arc köszöntött minket. Büszkén vittem az íjamat, mely a sajátom volt. Felajzottam, majd beálltam a lövészetbe. Eleinte sokszor megkaptam, hogy rossz az íj, nem illik hozzám, túl erős ez nekem. Nem mondom, hogy nem zavartak ezek a megjegyzések, de hamar túltettem magam rajta.
- Nem erős, csak ti vagytok gyengék. – gondoltam magamban, de válaszra sosem nyitottam a számat.
Teltek a napok és egyre erősebb lett a kezem. Eleinte remegve, de mostanra már magabiztosan ki tudtam húzni, majd oldani. Egyik alkalommal a vezetőnk odajött hozzám.
- Figyelj, nem volna kedved bemutatóra eljönni?
- De, miért is ne. Mikor?
- Két hét múlva.
- De sajnos nem tudom a műsort.
- Nem gond, megmutatom, nem nagy szám.
Kettesbe elpróbáltuk, majd elégedetten mentem haza. A következő héten kicsit késésbe voltunk kifelé menet. A nyári szünetben nehezen megy a reggeli ébredés. A vater a kocsiba várt. Sebesen szedtem a lépcsőket és futottam az autóhoz. A semmiből egy bringás srác került mellém és leszólított.
- Szia, te merre íjászkodsz?
Sajnos annyira sietősre vettem a dolgot, hogy szerencsétlennek csak részinformációkkal nyögtem az orra alá, kit keressen és lesz egy bemutató egy hét múlva. Bemutató napja elérkezett. Kis csúszással kiértem a megbeszélt helyre, de aggodalmam hamar szertefoszlott, mikor kiderült, elsőként értem ki. Onnantól tudom, ebben a csapatban nem lehet elkésni. Lassan megérkeztek a többiek is. Sok ismeretlen arcot láttam. Sokan nem jártak edzésekre, csak bemutatókra. Nem tudom észre vettek-e, de nem nagyon foglalkoztak az új sráccal, én pedig kicsit szerencsétlenül tétován elvoltam. Egy srác jött oda hozzám. Bemutatkozott és a bemutató nagy részét átdumáltuk. Ő is új volt a csapatban. Csak később tudtam meg, ő volt az, aki egy hete utamat állta a bringával és faggatott az íjászatról. A bemutató után kicsit kellemetlen volt a társaság, nem találtam a helyem, ezért hamarabb eljöttem. Itt még nem tudtam, de egy baráttal gazdagabban hagytam ott őket…
Onnantól kezdve sokat találkoztam vele edzéseken, volt, hogy csak összefutottunk dumáltunk, vagy megittunk egy sört. Egyik alkalommal kezembe nyomott egy könyvet. Egy híres íjász leírta, hogyan fejlesztette ki a technikáját. Hamar átolvastam és beszélgettünk, mire ő felajánlotta, megmutatja, azt a technikát.
Az útmutatás elvi részén gyorsan átrágtuk magunk, majd következett a gyakorlat. Kinn a pályán, ha lehetőségem volt a feszítést és gyorstöltést otthon is gyakoroltam. Már tervezgettük, a következő bemutatón előadunk egy különszámot, de a műsor még nem állt össze.
A bemutató nekem nem tetszett. Megint előkerültek azok, akik edzésre nem járnak. Ezzel még nem lett volna baj, csak a viselkedésük. Mintha elvárták volna, hogy vigyem a vörös szőnyeget eléjük. Akkor eldöntöttem, többet nem veszek részt ilyenen. Nincs szükségem erre. Magam miatt íjászok, nem hogy ők megjátszhassák magukat.
Az edzésekre kijártam, a technikát gyakorolgattam. Egyik alkalommal hármasban lövöldöztünk. Elég rossz napom volt és a feszültséget íjászattal próbáltam levezetni. Sorra repültek a vesszők. Egyik lövés a másikat követte, majd egyszer… A gyorstöltés tökéletesen sikerült, az íj célzáshoz emelkedet. Nyugodtan beszívtam a levegőt. A tüdőm megtelt levegővel, mire az ideg teljesen megfeszült. Nem remegett a kezem, lassan a célra emeltem és egy pillanatra megálltam. Az idő mintha lelassult volna. Szívem dobbant egyszer, majd még egyszer. A második dobbanásra az ujjaim lecsúsztak az idegről, mely a feszültséget lassan átadta a vesszőnek. A vessző kettétört, és mint a sörét repült tovább. Az ideg nekicsapódott a karomnak. Először nem éreztem semmit, csak a vesszőt figyeltem. Már éreztem ez nem volt szokásos lövés. A figyelmem gyorsan az íjra terelődött. Szerencsére semmi baja, nyugtattam magam, majd egy enyhe zsibbadást kezdtem érezni a bal karomba. A neki csapódó ideg miatt kisebb szakadás történt az izomban. Pár hét pihenés következett, mely után ismét nagy izgalommal léptem pályára, de már más célokkal…