És te mitől érzed magad boldognak?
Lena V
vlenna.blogspot.hu/2014/03/boldogsag-gyere-haza.html
Régen csak a szabadság volt, ami számított. Eleinte a zene, majd egy jó edzés, jó kaja, aztán a bicikli. A végtelen országút, a sebesség, a szél simogatása miközben haladsz a messzi távolba az elsuhanó mezők és erdők mellett...
...Majd megismertem egy lányt. A Lányt…
Álmokat szőttem, vágyaknak éltem. Olyat mutatott, mit előtte senki mellett nem éreztem. Legalábbis ilyen mélyet nem. Aztán eltávolodott többször is, de mindig visszajött. Volt, hogy én hagytam volna el, de nem tudtam, mintha valami láthatatlan erő a sors ismét visszarángatná hozzám, csak mikor közelednék, akkor gátakat szab...
Hoztam egy áldozatot, csak hogy közelemben tudhassam. Elfojtom az érzéseim, a vágyam, és barátként mellette maradok. Nem hívom randira, nem akarom majd megcsókolni, se átölelni. Gondoltam a Neki szánt verseket odaadom, hisz Neki írtam. Elkészült egy kis könyv, mely most is itt van a kezemben. Piros a borító, mely a lángoló szerelmemet mutatja, fekete fűző, mely a gyászomat, betűkbe vésett sorok, melyek az érzéseim. De nem adtam Neki, hogy is tudtam volna hisz nem találkoztunk, pedig volt róla szó. Megint bú és bánatba burkolózott körülöttem minden. Hiába sütött ki a nap, tegnap az eső elmosta a jó kedvem, a szél tépázta vad lelkem.
Ma találkoznék a másik lánnyal. Remek volt a keddi este. Egyszerűen tökéletes. Viszont itthon mégis előtört belőlem a régi érzés. Kezembe vettem a kiskönyvet, melyet készítettem. Az este történése hirtelen a távolba szállt a maga vidámság és jó kedvével. Egyedül maradtam szobám sötét, hideg sarkában. Azóta nem szabadultam tőle. Itt van a mellkasomban, a szívem felett és egyre csak nyom. Most már fájni is kezdett. Egy kő, egy éles szikla, mely szorít és présel. Eddig bírtam büszkeséggel, de végül elbuktam. A hatalmas teher összeprésel, a tűz mely a szerelemtől, a vágytól gyulladt és belülről melegített, bíztatott és segített, most elszabadult. Már nem apró láng, sem halkan lobogó parázs, ez már lángoló, vad tűz, mely éget. Felizzik a levegő, megperzsel, majd szépen lassan belülről eléget. Nem hagyva mást csak port és hamut, egy sivár pusztaságot.
Nem örülök a napsütésnek, nem örülök egy másik lánynak, nem tudom élvezni a percet, hisz beteg a lelkem és elemészt engem...
... Mitől érzem magam mégis boldognak?
Mikor egy üzenetet kapok, " te ráérsz holnap?"
"Nem, sajnos nem, mert mással randizom."
Már nem mondhatom le, de miért szerveztem le,
Mikor tudtam, éreztem, hogy jelentkezni fog csütörtökre...
De randi így sem lenne, hisz a határt én fektettem, s mit ér a szó,
Ha nem betartandó,
A becsületem, mint gát, csak a szívemnek árt...
„Fekete felleg gomolyog az égen,
Mint megannyi könny hull az eső éppen.
Tisztító tűz emészt mindent,
Port és hamut hagyva itten.
Sziklaszirten magányosan,
Kint esőben, villámokban,
Szél tépázza bőrkabátom,
Nem más ez csak sorscsapásom.
Vízcsepp csordul arcomon,
Hogy heget szántva sújthasson.
Sötétségként terjed a méreg,
Mint kalapács lesújt üllőjének.
Porba hull a felizzott vas,
Vérszagra gyűl az éji farkas.
Széttépked egy gyötrelem,
Bűntelen tettem tehetetlen.
Felcsillan a végzet kardja,
Szemfogával belé marva.
Vörösre festi a sötét földet,
Kicsorbul véred, sorsod most már ide köttet.”
Wilk
Valójában ez mind mellékes, hisz én csak azt akartam, hogy boldog legyen, és egy hete azt írta, "Most már minden rendben, rendeződtek a dolgok. :)"...