Az őszi levél
2014.10.20 17:22
Reggel hazafele jövet, miután elváltunk Orchideával a kelő hajnali nap sugarai vakították el szemeimet, s ezzel kuszálva a látványt. A félig tömött busz komótosan zakatolt a sorjázó autók között a sávokban.
Az idei őszi hétfőim mindig hazúttal telnek, s ez a szünet első napján sem volt másképp...
Eltöprengtem. Itt az ősz közepe a maga komótos jellegével. Sose szerettem. Engem mindig az elmúlásra emlékeztettett. A téli álom előtti készülődés, az emberek lassan bebugyolálják magukat vastagabbnál vastagabb ruhákba. A nyár nyüzsgő napsütését felváltja a tél közeledő hidege, a nyákos idő lassan megbetegíti az embert, s egy tüsszentéssel kezdve ledönti az embert a nátha, egy kis torokfájás. Már nagyban hullanak a levelek, mire az iskolásoknak ismét elérkezik a szünet. Egyre többet esik az eső, a víg napsütés helyett pedig megjelenik a borús köd.
Bokáig járunk az avarban, mely lepelként borítja a tájat, elrejtve a sáros, fakuló füvet, de a tél még odébb, s alkalmadtán kisebb, rövidebb időre, de a nap erölködő sugarai kicsit melegeb időt varázsolnak.
Pont egy hónap telt el édesapám távozása óta, s a kezdeti erős lelkem olykor megremeg. A tudatom felfogja a látottakat, a távozását és körülményeket, de valami űr keletkezett a lelkemben. Keresem társaságát, habár már nincs, várom hívását, mely nem lessz.
Nincsen a nyugtalanító öreg, ki mindig felhívna és érdeklődve hallgatná, hogyan telnek a napjaim, nincs az a jó kis lazulós sörözgetés sem, mikor a világ minden baját kibeszéltük, nincs kivel megnézhetnék egy jó filmet.
S ha csak belegondolok, hogy hány film, mely a polcom sorait nyomja, hány apró történet kép kockákba zárva, melyet terveztünk, hogy együtt megnézzük.
De ugyanakkor van jó is. A sulis feladatok teljesülnek, a vártnál jobban, bár a csapat dolgai akadoznak. A kihasználtság érzése, hogy a belefektetett munkát nem látom megtérülni, legalábbis ahogy szeretném, ez kicsit frusztrál.
S mellette ott van Orchidea is. Sugárzó szépsége egyre inkább elkápráztatja ifjú lelkem. Segít sok mindenben, ha mással nem is, csak a jelenlétével, azzal hogy átkarol. A karjaiban pedig elveszek, megszűnik minden rossz, s megáll az idő.
A hétvégét együtt töltöttük, s noha a szombati munka miatt rövidre sikerült, de a vásarnap csodás volt. Nem feküdtünk se sokat, se keveset reggel, pont annyit, hogy egy kis lustálkodás is belefért, az ebéd hamar elkészült, s én is segítettem a konyhában tevékenykedni, amolyan családi főzőcskeként. A finom ebéd, rántott hal és párolt, sült zöldség nagyon finom volt. Ebéd után kettesben maradtunk, s egy délutáni kávé után egy kis séta a boltba édességért és azon kaptam magom, hogy csodálatos Pécs. Nem túl tömött, nem túl zajos, épp elviselhető és kellő volt az a pár alak, akik jobbra balra lézengtek, még a hontalanok is szolídan kortyolgatták a boraikat. A nap sárgás sugarait szépen törték meg a Szent István téren sorakozó fák hada. A szökőkút hűvös vizén kóricáló fényeket jobbra-balra vetette a hulló víztől zavaros víztükör. Idős és fiatal párok sétálgatnak fel, s alá a kellemes délutánon. Sajnos lassan vissza kellett mennünk, de rég volt már, hogy így sétálhattunk, kettesben, s zavartalanul, fel-felidézve, mikor még ismerkedtünk egymással...
A sárga falevél
Egy sárga falevél
Az őszi fának lombja
A természet regél
S az ősz a fákat lopja.
Hűvös szellő leng
Lágyan löködve ágat
Egy sárga falevél a fán csak mereng
Belül emészti bánat.
A tavaszi kis hajtásból zöldellt ki szépen
Nyáron úszott a nap tengerében.
S itt az ősz, az idő múló dala,
Közeleg a hó, de ő hullik hamarabb.
Szellő a karjába zárja,
Fogja, s szorítja lágyan,
Kis hintóján a fáját körbejárja,
S szomorú az idő, a végső elmúlásban.
Leteszi a földre,
lehelyezi szépen
A kis szellő halkan tovább libben
Takarója nincs, földön fekszik tétlen.
Lassan eltűnik, elveszik az térben
Ha lejárt időd, mit keresnél itten?
S hamvassá lessz az őszi gyászos táj,
Jöhet a fagy, hisz a tél is a küszöbön áll.
Nem maradt más, csak a kopasz ágon a helye,
Hol egykor zöldellt a fa sárga levele.
Nem süti a nap, s nem fújja már szél,
Lehullt, s elveszett, a szegény kis falevél.
Az őszi fának lombja
A természet regél
S az ősz a fákat lopja.
Hűvös szellő leng
Lágyan löködve ágat
Egy sárga falevél a fán csak mereng
Belül emészti bánat.
A tavaszi kis hajtásból zöldellt ki szépen
Nyáron úszott a nap tengerében.
S itt az ősz, az idő múló dala,
Közeleg a hó, de ő hullik hamarabb.
Szellő a karjába zárja,
Fogja, s szorítja lágyan,
Kis hintóján a fáját körbejárja,
S szomorú az idő, a végső elmúlásban.
Leteszi a földre,
lehelyezi szépen
A kis szellő halkan tovább libben
Takarója nincs, földön fekszik tétlen.
Lassan eltűnik, elveszik az térben
Ha lejárt időd, mit keresnél itten?
S hamvassá lessz az őszi gyászos táj,
Jöhet a fagy, hisz a tél is a küszöbön áll.
Nem maradt más, csak a kopasz ágon a helye,
Hol egykor zöldellt a fa sárga levele.
Nem süti a nap, s nem fújja már szél,
Lehullt, s elveszett, a szegény kis falevél.
Wilk